Falusi turizmus

Számos népi kézművességet űztek eleink, melyek napjainkra kezdenek feledésbe kerülni. Mára már legtöbben csupán szabadidő eltöltése céljából elevenítik fel egyes népi kézműves technikákat, viszont amellett, hogy ezek kreativitásra és alkotómunkára ösztönöznek, nagyban hozzájárulnak ahhoz, hogy a népművészetet megőrizhessük és továbbörökíthessük.

Felfedezzük hát fel a hagyományos csuhéfonás és tojásfestés rejtelmeit!

Csuhéfonás

A csuhéfonás a magyar népi kézművesség egyik hagyományos technikája, amely során a kukorica (csuhé) leveléből készítenek különféle használati tárgyakat és díszeket. Ez a technika régi múltra tekint vissza, és a mezőgazdasági munkákhoz szorosan kapcsolódik, hiszen a csuhé a kukoricafeldolgozás egyik mellékterméke. A csuhéfonás célja, hogy hasznosítsák ezt az anyagot, és különféle praktikus és dekoratív tárgyakat készítsenek belőle.

Régebben leginkább mindennapi használati eszközök, szatyrok, papucsok, lábas alátétek valamint csuhébabák készítése volt elterjedt. Mára már legtöbben hobbiként űzik a csuhézást, díszítési tárgyakat készítenek. 

A csuhézás nem csupán mesterség volt, hanem a tél hosszú, csendes estéin családi programként űzték. Az együtt alkotás nem csak összekovácsolta a családot, a közösséget, de rengeteg kukoricacsuhéból készült remek megszületésének helyszíne volt. A csuhébábuk gyakran jelképezték a paraszti élet mindennapjait, az állatokat, embereket, vagy a népi viseletet.

A csuhéfonás során a kukorica levelét, vagyis a csuhét használják fel. A csuhé lapos, széles levelei könnyen kezelhetők, és különféle formákra hajlíthatók. A csuhét először áztatják, hogy rugalmasabb legyen, majd szálakra bontják, és ezekből fonják a kívánt tárgyat.

Számos helyszín ad otthont olyan kiállításoknak, melyek keretein belül megtekinthetők a régi idők remekei. Azok számára, akik pedig inkább sajátkezűleg alkotnának kukoricacsuhéból, számos workshop és kézműves foglalkozás elérhető.

Tojásfestés

A húsvéti ünnepek egészen a mai napig elengedhetetlen kellékei a különféle technikával díszített tojások, melyek számtalan módon készülhetnek. Az egyik legegyszerűbb a tojásberzselés, a levélrátétes díszítési mód. A berzselt tojások hagyományosan vörös, vörösbarnás színűek. Ezt a színt vöröshagyma héjának kifőzésével állították elő. A kifújt, avagy főzött száraz tojásokra vízben áztatott leveleket, virágokat helyeztek. Ezt követően nejlonharisnyával szorosan körbevonták a tojást, majd a főzőlébe merítették. Ahhoz, hogy a tojások szép fényesek legyenek, utólag olajjal vagy zsírral lekenték őket.

Másik népszerű tojásdíszítési mód az írókázás. Ennek a lényege, hogy egy tojásíró eszközzel, mely lényegében egy üreges fapálca, melybe egy réztölcsért helyeznek, ebbe viaszt töltenek és a tojások felületére viasszal mintát rajzolnak, majd egy festékes lébe helyezve megfestik. A megfestett tojásokon a meleg hatására a viasz fellazul, amelyet egy puha rongy segítségével könnyen ellehet távolítani.

A karcolt tojások szintén a mai napig nagy népszerűségnek örvendenek. E technika kulcsa abban rejlik, hogy a tojásokat egyszínűre festik, majd egy hegyes szerszámmal, például tűvel vakarva díszítik. E díszítéstechnika motívumai leginkább hímzésmintákból kerültek ki.

Mind a csuhéfonás, mind a tojásdíszítés remek példái annak, hogy miként tudjuk megőrizni és továbbadni elődeink mesterségeit és kultúráját. Ezek a hagyományos kézműves technikák nemcsak a múlt értékeinek ápolását jelentik, hanem a mai ember számára is lehetőséget kínálnak arra, hogy kiszakadjon a mindennapi rohanásból, és kreatív, meditatív tevékenységbe merüljön. A népi kézművesség rávilágít arra, hogy az egyszerű természetes anyagokból is milyen csodálatos dolgok születhetnek. Az ilyen tevékenységek újraértelmezik és újraélesztik a hagyományokat, amelyek nemcsak múltunk részét képezik, hanem jelenünk és jövőnk fontos elemei is lehetnek.