Falusi turizmus

A húsvéti hagyománykör része a virágvasárnaphoz köthető kiszehajtás. A lányok egy szalmabábut menyecskeruhába öltöztettek, majd végig vitték a falun, aztán levetkőztették, a szalmát pedig a vízbe dobták vagy elégették. A szokás Nógrád, Pest és Heves megye egyes községeiben volt ismeretes, századunk első évtizedeiben még gyakorolták. A szalmabábut számos megnevezés mellett pl: kisze, kiszi, kiszőce, villő elnevezéssel illették. A lányok virágvasárnapi mise után öltöztették a kicét az elmúlt év őszén és az az év farsangján férjhez ment menyecskéktől kölcsönkért ruhába. Az egyik lány felkapta a bábut, magasra emelte, és a többiek kíséretében, énekelve mentek a patakhoz. Ott a bábut levetkőztették, a csupasz zsúpkévét, amelyből a bábu alakját formálták, széjjel szedték. Mindegyik lány markolt belőle egy csomót és bedobta a vízbe, majd figyelte, hogy merre úszik. Azt tartották, hogy akinek a szalmacsomója elúszik, még abban az esztendőben férjhez megy, akié pedig a part felé úszik, az megesik.

A kicebábu kihordása után következett a „villőzés”. Az Ipoly menti községekben a szalmabábut vivő lányok menet közben a kiszebábu kihajtásáról és a sódar (sonka) behívásáról énekeltek. Majd azokat a menyecskéket is „kiénekelték”, akik a bábu felöltöztetéséhez ruhát kölcsönöztek, vagy akik a kölcsönzést megtagadták. A levetkőztetett bábut az Ipolyba dobták. Itt a vizes szalmával arcukat is megdörzsölték, ill. az Ipoly vizével mosták, hogy egészségesek legyenek, ne legyenek szeplősek. Ahol folyóvíz nem volt, a bábu szalmáját elégették.

Az Ipoly, a Galga, a Zagyva menti szövegek egyformán a régi nagyböjti étel, a savanyú leves, a kisze kiviteléről és a sódar, vagyis a húsvéti sonka behívásáról szólnak. A magyarázatok szerint az is gyakori cél volt, hogy a lányok férjhez menjenek továbbá, hogy a bábuval együtt kivigyék a faluból a dögöt, a betegséget. A szlovák, morva, cseh és lengyel falvakban, Közép-Németországban a nagyböjt negyedik vagy ötödik vasárnapján vitték ki az általában halálnak nevezett szalmabábut. A szlovákoknál gyakori a Morena, Muriena elnevezés is, továbbá a magyar elnevezéssel azonos eredetű kysel, kyselica. A nagyböjt közepén meghordozott, halált ábrázoló bábukat a prágai szinódus 1366. évi tiltása említi. 1423-ban a poznani határozat tiltja a halálkihordást. A meghordozott szalmabábu a téltemetésnek is megszemélyesítője, s amint a cselekmény végzésének ideje közeledett húsvét ünnepéhez, a tél helyébe érkezett a tavasz. 

A Zobor-vidéki magyar falvakban virágvasárnap, a kiszehajtás után a lányok feldíszített, villőnek nevezett fűzfaágakkal sorra járták a falut, ezt nevezzük zöldághordásnak. Alsóbodokon pl. az 1930-as években a szalmabábu kivitele után a lányok a mezőn fűzfaágakat tördeltek, azokat szalagokkal díszítették fel. Megálltak mindegyik ház ablaka előtt és bekiáltották: „Van magoknak virágvasárnapjok?” Erre a válasz általában igen volt, melyre a lányok énekkel feleltek. Az ének után a gazdasszony kiment a lányokhoz és tojást adott nekik, majd valamelyik lány villőágáról letört egy gallyat, azzal sorra verte őket, ezt mondogatva: Mind menjetek fírhöz! Kalászon a villőzést a virágvasárnapi pálmaággal hozták összefüggésbe, máshol a tavasz megérkezésének jelképét látták benne. A kesztölci szlovák lányok virágvasárnap somfaágat vittek, s arra sárga virágokból font koszorúcskákat aggattak, ezekből minden háznál hagytak egyet-egyet. A gazdasszony ezen a koszorún a kislibákat bújtatta át, hogy megmaradjanak.