Gyümölcsös köles felfújt

Gyümölcsös köles felfújt

Hozzávalók: fél liter tej, 13 dkg köles, 25 dkg túró, 4 tojás, 20 dkg cukor, 1 evőkanál vaníliás cukor, fél kg vegyes gyümölcs, 1 citrom héja, csipetnyi só, 1 kávéskanál őrölt fahéj, 3 dkg vaj, 1 dl baracklekvár, 1 evőkanál zsemlemorzsa. A tepsi előkészítéséhez vaj és zsemlemorzsa.

A tejet csipetnyi sóval és egy evőkanál kristálycukorral feltesszük melegedni. A kölest megmossuk, és a forró tejben kb. 10 perc alatt puhára főzzük. Belekeverjük a vajat, és hűlni hagyjuk.

A gyümölcsöket megmossuk, magjukat kiszedjük, felkockázzuk. Ízesítjük egy evőkanál kristálycukorral, kevés fahéjjal, és belekeverünk egy evőkanál zsemlemorzsát is. Bármilyen gyümölcsöt használhatunk hozzá, téli időszakban akár befőttet is tehetünk a felfújtra.

A tojásokat kettéválasztjuk. A sárgákat a cukorral, a vaníliás cukorral fehéredésig keverjük, beletesszük a citromhéjat, a túrót, és a kihűlt kölest.

A fehérjéket csipetnyi sóval kemény habbá verjük, és óvatosan azt is beleforgatjuk.

A tepsit vajjal kikenjük, és zsemlemorzsával megszórjuk.

Beleöntjük a masszát. A tetejét megszórjuk az előkészített gyümölcsökkel.

Előmelegített sütőben megsütjük, amikor már majdnem elkészült, a tetejét vékonyan átkenjük baracklekvárral, és még öt percre visszatoljuk a sütőbe.


1077 Budapest, Király u. 93. • +36 1 352 9804 +36 30 709 9726 • info@falusiturizmus.hu