Tevékenységeink


Képzés

A Szövetség egyik legfontosabb tevékenysége a képzésekben mutatkozik meg. Szakmai ismeretanyagokat adunk át. Legyen valaki kezdő, újonnan piacra lépő vállalkozás vagy hosszú évek óta működő szálláshely, a képzési profilunkat úgy állítottuk össze, hogy mindenki számára hasznos legyen. A „Lehetőségek a falusi turizmusban” képzésünk, 70 óra keretében alapozza meg a vidéki vendégfogadásban legfontosabb paramétereket. Alapvető turisztikai fogalmak és definíciók felelevenítését követően a képzésben résztvevők megtanulják, hogy a vendégfogadás során mire kell számítani, milyen adminisztratív terhek és kötelezettségeknek kell eleget tenni egy vállalkozónak. A pandémiát követően a képzéseinket áthelyeztük az online térbe, ennek köszönhetően rugalmas feltételek mellett szerezhez bárki könnyen tudást és újabb ismereteket. A vállalkozási és adózási ismeretek, a környezetkialakítási ismeretek, a szabadidő tevékenységek szervezésével kapcsolatos teendők, a marketing és kommunikációban fontos alapfeltételek kerülnek a 70 óra alatt fókuszba. A képzés utolsó 10 órájában pedig egy külsős helyszínen jó gyakorlatok kerülnek megtekintésre. Egy-egy desztináció szolgáltatóinak a megismerése kiváló lehetőség a tapasztalatcserére és az együttműködésre. A hallgatók megismerik egymást, így jövőben is kooperálni tudnak, mint már szálláshely-tulajdonosok. A képzést negyedévente hirdetjük meg, elsősorban online keretek között, azonban érdeklődés esetén kellő létszám meglétekor személyes képzést is meg tudunk szervezni. 


Szakmai tudásátadás, hírlevél

A FATOSZ havi rendszerességgel szakmai hírlevél formájában tájékoztatja a tagjait, továbbá a feliratkozókat. A szakmai hírlevél elsődleges célja, hogy azon aktuális dolgokat, melyek a vidéki turizmusban az adott hónapban történtek vagy történni fognak, felhívja a figyelmet. Szakmai hírlevelünk elérhető a honlapon keresztül is. 


Nemzetközi partnerség

Tagjai vagyunk az európai falusi turizmus szervezetnek a Ruraltournak. A nemzetközi partnerségnek köszönhetően havonta több alkalommal online meetingekre kerül sor, ahol a résztvevők megosztják egymással a vidéki turizmus európai vonatkozásait. Évente több alkalommal lehetőség szerint személyesen is találkoznak a résztvevők, így még szorosabb a kooperáció a tagok között. A szakmai tapasztalatcsere mellett nemzetközi projektben is részt vesz a FATOSZ, melyek elsősorban a szálláshely-szolgáltatókra nézve hordoz magában előnyöket. A Ruraltour két éve ünnepelte 30 éves fennállását, melynek kapcsán egy nemzetközi kiadvánnyal mutatták be a mögöttük álló időszakot. A kiadvány letölthető itt: Ruraltour kiadvány


Napraforgós Nemzeti Tanúsító Védjegy

Az 1997-ben bevezetett minősítési rendszer osztrák példa alapján került itthon bevezetésre. 2011-ben már, mint Nemzeti Tanúsító Védjegy van a piacon. 2020-at követően ismét a FATOSZ tulajdonában és üzemeltetésében van a napraforgós védjegy. A védjegy megszerzése önkéntes alapon működik, és mint egyedülálló tematikus védjegy van jelen a piacon. A több ezer eljárás eredménye, hogy 2023-ban egy revitalizáció történt, a meglévő rendszer a piaci igényeknek és a változó trendeket követve egy új megjelenést kapott, követve a kötelező minősítés logikai rendszerét. 


Marketing és promóció

A szálláshelyek számára online promóciós lehetőséget biztosítunk. A kis kapacitású szálláshelyek jellemzően szűkös erőforrásokkal rendelkeznek, így a marketingköltésekre csekély összeg marad. A szálláshelyek érvényesülését saját honlapunkon, illetve social média felületeinken tesszük közzé. 2023-ban először jelent meg a Vidéki turizmus katalógus olyan formában, hogy a szálláshely-szolgáltatókra helyezte a hangsúlyt. Minden szálláshelyhez a külső és belső fotók mellett megjelentek a vendégfogadók is, akik nélkül a szálláshely nem lenne ugyanaz. A katalógus online formában is, lapozható FlipBook-ként is elérhető. Ezen felül igyekeztünk kiemelni a szolgáltatókat, melynek keretében meghatározott napokon egy-egy szállás és annak kapcsolódó szolgáltatásai jelentek meg Facebook, Instagram felületünkön. A bejegyzéshez kapcsolódóan a honlapunkon kiemelt hírként is felkerültek a vendégházakról szóló apró cikkek. 

1077 Budapest, Király u. 93. • +36 1 352 9804 +36 30 709 9726 • info@falusiturizmus.hu