Egy szobában voltunk közel egymillió méhhel
Csak az álljon méhésznek, aki fanatikus, mert kizárólag méztermelésből már nagyon nehezen lehet megélni – mondja Barkóczi Sándor füzesgyarmati méhész. A gazda ezért több lábon áll, márciusban megnyitotta például a kaptárlevegős apartmanját, ahol méhek döngicsélése mellett és bódító mézillatban lehet relaxálni. De mi az a kaptárlevegő, miért nem lesz idén elég akácméz, és versenyezhet-e egyáltalán a turizmusra építő méhészete a klímaváltozással vagy a nagyüzemi vegyszerezéssel?
Kívülről nincsen semmi meghökkentő Barkóczi Sándor vendégházában. A sárga épület egy méhészet közepén áll, balra tőle mézpergető műhely van, mögötte pedig vagy száz méhkaptár és egy szántóföld terül el.
A napelemes házban azonban ritkán tapasztalt élményben van részünk, mikor először márciusban, majd a koronavírus-járvány után másodjára, júliusban is ellátogatunk hozzá: míg egyéb szállásokra medencével, szaunával vagy aromakabinnal csábítják a vendégeket, ide egy kaptárlevegős szobával,
Barkóczi Sándor és a kaptárlevegős szoba kaptárai kívülről.[/caption]
A füzesgyarmati kaptárlevegős szobában 24 méhcsalád fér el, de mivel látogatásunkkor még tesztidőszak van, ezért egyelőre csak nyolc családot telepített be a gazdájuk. Ám ez így is tekintélyt parancsoló mennyiség: egy méhcsalád 70-100 ezer egyedből áll, ezért akár közel egymillió méhecske is lehet velünk egyszerre egy légtérben. Ez pedig a szobába áradó intenzív, édes mézillatot és konstans, masszív hangerejű méhzümmögést jelent.
A 80-as évek óta kísérleteznek az emberi szervezetre állítólag jótékony hatással bíró kaptárlevegős helyiségek kialakításával, Barkóczi Sándorra pedig Szlovéniában tett mély benyomást egy, az övéhez hasonló apartman. A kaptárlevegőnek az apiterápiában – a méhészeti termékekkel való természetes gyógyítási módok tartoznak ide – fertőtlenítő és nyugtató hatást szoktak tulajdonítani.
Bár orvosilag még nem bizonyították a kaptárból áradó anyagok, hangok és illatok pozitív velejáróit, a fertőtlenítő hatás például elviekben lehetséges a propolisz miatt. A méhek ezzel a kívülről behozott anyaggal tartják tisztán a környezetüket, és ha ebből a szoba levegőjébe jut, elképzelhető, hogy kipucolja valamennyire a légutakat. A méhekről tudni kell, hogy az általuk használt, termelt vagy fogyasztott anyagokat szinte kivétel nélkül a saját egészségének fenntartására tudja fordítani az ember. A méz prebiotikus, antibakteriális hatása ismert, a virágpor fehérjében gazdag forrás, a méhméreg fájdalomcsillapító hatását pedig kutatják. A propolisznak is régóta tulajdonítanak gyógyító hatást, ami nem meglepő, hiszen a propolisz gyakorlatilag egy méhcsaládnak az immunrendszerét jelenti: vírus-, baktérium- és gombaölő hatása miatt ezzel sterilizálják a lépet a rovarok.
Az viszont biztos, hogy a bódító mézillat és a sok ezer rovar szárnycsapkodásának (mellyel cirkuláltatják és állandó hőmérsékleten tartják a kaptár levegőjét) monoton hangja könnyen leviszi alfába az embert – ezt tapasztalatból mondjuk. Barkóczi szerint nem véletlen, hogy Petőfi Sándor is méheket tartó házak környékén alkotott a legszívesebben. A zümmögés a természettől egyre inkább elszakadó emberi fül számára kifejezetten nyugtató tud lenni, az pedig felér egy mindfulness gyakorlattal, ahogy a kaptárlevegős szoba üvegfalán keresztül, a virágpor-csomaggal érkező méhek röptét figyelhetjük közvetlen közelről.
Valamiből a méhésznek is meg kell élni
Nem titok azonban, hogy Barkóczi Sándor számára a vendégház egy másik bevételi forrást jelent az egyre több kihívással szembesülő méhészkedés mellett. Mert csak a méztermelésből már nehezen lehet megélni.
„Sok kiugrott méhészt ismerek – fogalmaz. – Mi, akik még benne vagyunk a méhészetben, fanatikusak vagyunk, és sokféle mást is csinálunk mellette. Például én OKJ-s méhészképzéseket tartok, és a turizmusra is megpróbálok építeni, turistacsoportokat fogadok, mert látom, hogy az emberek kíváncsiak a munkánkra.”
Egyéb méhészeti termékeket is forgalmaz, így a méz mellett piacra viszi a virágport, a propoliszos fertőtlenítőt, de a lépek építőanyagát is, a méhviaszt, amelyből gyertyákat készít, ugyanakkor a bevételeinek 80 százalékát még mindig a méz adja: az akác- és a vegyesméz vezetik a toplistát.
[caption id="" align="aligncenter" width="640"]
A méhész a kaptárlevegős szobában. A fotón a kaptárak, a méhek nyugalma érdekében, ideiglenesen szivaccsal vannak lezárva.[/caption]
Ha a nagy képet nézzük, akkor Magyarország még mindig kifejezetten jól áll mézügyileg, amennyiben mézexportőrnek számít. „Nagyjából 25 ezer tonna mézet termelünk egy évben, és ennek a kétharmadát a legnagyobb magyar mézkereskedők külföldre szállítják hordókban, elsősorban Franciaországba, Olaszországba, Németországba” – mondja a gazda, de hozzáteszi, hogy ő például nem tud annyi mézet előállítani, hogy abból határon túli piacokon hordószámra terítsen.
Azt is elmondja, hogy lassan, de nő a méz iránti kereslet is. Úgy becsüli, hogy tíz évvel ezelőtt még évente mindössze 60 deka mézet fogyasztottak fejenként a magyarok, most pedig már nagyjából egy kiló körül van ez a mennyiség.
Ebből is láthatjuk, hogy a nehéz megélhetés oka nem az érdeklődés hiányában keresendő (noha van hova felzárkózni: az Európai Unióban átlagosan 2,7 kiló mézet eszik meg egy ember egy év alatt), hanem máshol.
Fagyott május
Természetes lép egy odvas fa belsejében.[/caption]
A méhészkedés igazi embert próbáló, fizikailag nehéz munka – fogalmaz. Neki rakodó típusú kaptárai vannak, amelyek időnként 70-80 kilósak is lehetnek. Ezeket a kaptárokat nemcsak rendben tartani és rendszeresen ellenőrizni, de időnként mozgatni is kell, mindig oda, ahol éppen virágzás van. Az ő telephelye egy repceföld mellett áll, áprilisban a háziméhek itt szorgoskodnak. Miután a repce elvirágzik, májusban eljön az akácfák ideje. Ám akác nincs a Barkóczi-méhészet közelében, és miután nappal a méhek is dolgoznak, az éjszaka közepén kell felpakolni a méhcsaládokat egy teherautóra, hogy elvigyék őket a Nyírségbe, az akácos méhlegelőkhöz. Ott le kell pakolni a kaptárokat, kinyitni a röpnyílásokat, és kezdődhet az akácszüret. Ilyenkor általában 2-3 hétre nomád üzemmódra kapcsol a méhész, lakókocsiban élve tartja szemmel a mézgyűjtő akciót.
Természetbe való kiszakadás, elvonulás, csönd, jó levegő, igazi kempingromantika ez egy városban élő ember szemében, vagyis csak romantika lenne, ha nem lenne évről évre egyre nagyobb kihívás az akácméz begyűjtése.
Évek óta ugyanis olyan nagy hidegek vannak a Nyírségben május közepén, hogy „majd odafagynak a méhészek a lakókocsihoz. Akácon már stabilan huszonvalahány foknak kellene lennie, ehhez képest hat fok van. Virágzik az akác, de ömlik az eső, és nagyon hideg szél fúj” – panaszkodik interjúalanyunk.
A méhek ilyen körülmények között nem tudnak elegendő nektárt gyűjteni, azaz a legjobban és a legdrágábban eladható mézből, az akácmézből jóval kevesebb termés lesz. Esőben a méhek nem repülnek ki a kaptárokból, de valójában nem is lenne miért dolgozniuk, hiszen nektár sem termelődik a virágban, ha nincs elég napfény, és nem elég meleg az idő hozzá. A méhész szerint „most szinte teljesen el is fagyott az akác, úgyhogy gyakorlatilag nincs is idei akácméz Magyarországon”.
Hőérzékeny méhtársadalom
De nemcsak az akáccal jártak rosszul a termelők, a napraforgóval és a hárssal is. Az Országos Magyar Méhészeti Egyesület szerint, mivel eddig elmaradt a megszokott, „igazi nyár”, a napraforgó sem termelt elég nektárt, így a méheknek 2-3 hét helyett körülbelül csak egy hetük volt arra, hogy a virágon élelemhez jussanak. Ezért az elmúlt ötven év legrosszabb méztermése várható az egyesület elnöke, Bross Péter nyilatkozata szerint, ami azt fogja eredményezni, hogy januárra már nem lesz a magyar szabadpiacon elegendő eladó méz.
Barkóczi Sándor azt mondja, igaza van azoknak, akik a méhek tömeges kipusztulása miatt kongatják a vészharangot.
Ha januárban szokatlanul meleg van, az kicsalja a rovarokat a kaptárból, amelyek teljesen feleslegesen indulnak el élelemért. A méheknek szénhidrátra van szükségük ahhoz, hogy dolgozzanak, így a télire beraktározott mézkészletükből használnak el a működésükhöz „üzemanyagot”. Ám ez nagy pazarlás, hiszen tél közepén semmi sem virágzik, és így nem tudják pótolni a kieső mézet. Ez a folyamat hosszú távon akár oda is vezethet, hogy éhen halnak a beporzók, az anyaméh pedig visszafogja a „fiasítást”, így mikor eljön az igazi tavasz, kevesebb dolgozó méhhel tudja nyitni a szezont a méhcsalád.
A helyzet fordítottja is veszélyes lehet. Ha tavasszal nagy hidegek vannak, előfordulhat, hogy a kirepülő méhek megfáznak és elpusztulnak. Ilyenkor a kijáró beporzók vesznek oda, amelyeket a méhcsaládoknak a bent dolgozó, például a takarításért, mézérlelésért vagy az ivadékgondozásért felelős méhekkel kell pótolniuk. Felborul a család belső egyensúlya, mert olyan egyedek gyűjtik a nektárt, amelyeknek nem ez lenne a feladatuk. A végeredmény itt is ugyanaz a méhész szemében: csökken a termelés. És nehogy azt higgyük, hogy elenyésző problémáról van szó; Barkóczi Sándor szerint tavaly a méhészetek országszerte látták kárát a klímaváltozásnak.
Vegyi támadások
Két évvel ezelőtt pedig a vegyszerezés okozott jelentősebb gondokat a méhész elmondása alapján. Nem véletlen, hogy egy európai polgári kezdeményezés – melynek itthon az LMP adott hangot – azt akarja elérni, hogy 2035-re vonják ki teljesen az EU mezőgazdaságából a szintetikus növényvédőszereket.
A legveszélyesebbnek egy már az Európai Unióban erősen korlátozott használatú szercsoportot, a neonikotinoidokat tartják. A betiltott, csávázószerként alkalmazható típusaik arra valók, hogy a vetőmagot ne támadják meg a kártevők, ám valójában a növény egész élete során jelen vannak igen kis mennyiségben, így akár a nektárban is kimutathatók. A neonikotinoid-típusú hatóanyagok a rovarok idegrendszerét támadják meg, és ha nem is pusztulnak el tőlük azonnal a méhek, a rovarok elveszthetik az orientációs képességüket.
Barkóczi Sándor azt mondja, ez azért nagy gond, mert a méhek amúgy öt kilométeres távolságon belül mindig „hazatalálnak”, de ha a méreg bekerül a szervezetükbe, akkor eltévednek.
Az Európai Unió 2013-ban rendelt el vizsgálatokat a szercsoporttal kapcsolatban, hogy kiderítsék, a neonikotinoidok használata valóban tömeges méhpusztulásokhoz vezethet-e, ám az általunk megkérdezett biológus, a kifejezetten ezt a szercsoportot tanulmányozó Sándor András szerint ez nem bizonyítható. „Szabadföldi vizsgálataim során tömeges elhalás nem, de valamennyi elhullás és eltévedés valóban tapasztalható volt a méhek között” – mondja. De felhívja a figyelmet arra is, hogy a megbolondult időjárási viszonyok és más vegyszerek hasonló méretű károkat okozhatnak, a permetezőszerek használata után is maradhatnak méhtetemek a földön.
A méheknek sem jó, ha egyoldalúan táplálkoznak
Ezekkel a károsító tényezőkkel a vadon élő beporzók nem sokat tudnak kezdeni, az ő pusztulásuk pedig jelentősen járul hozzá a biodiverzitás csökkenéséhez.
Ugyanakkor a házi méhet valamennyire fel lehet készíteni az apokaliptikusabb időkre.
Egyrészt a környező gazdákkal megéri jóban lenni, hogy azok legalább ne nappal, hanem például éjszaka permetezzenek, amikor a méhek nem repülnek – mondja Barkóczi Sándor.
Másrészt a méhész mesterségesen nevel anyaméheket is, ő ezzel próbálja szinten tartani a populációt; az állatok immunrendszerét a viszontagságos időjárási helyzetekre pedig úgy készíti fel, hogy a téli időszakban élelemként meghagyja a begyűjtött mézet a méheinél. Egy meglepő számadat: átlagosan 25 kiló mézet fogyaszt el egyetlen tél alatt egy méhcsalád.
„Régen volt olyan, hogy kivettek minden mézet a kaptárból, kizsigerelték a méheket, és az élettelen, tápanyagszegény cukorsziruppal etették őket. Ezt nem lehet ma már megcsinálni, mert az a méhész, aki így jár el, keserves tapasztalatokkal fog szembenézni tavasszal. Nem lesz méhe, ami áttelelne.”
A túlélésre kalibrálandó méhek immunrendszerének rendbentartása azonban nem csak a méhész felelőssége. Ha nincs sokféle virágzó növény a környéken, a méhek egyoldalúan fognak táplálkozni, ami ront az egészségükön.
A napelemes házban azonban ritkán tapasztalt élményben van részünk, mikor először márciusban, majd a koronavírus-járvány után másodjára, júliusban is ellátogatunk hozzá: míg egyéb szállásokra medencével, szaunával vagy aromakabinnal csábítják a vendégeket, ide egy kaptárlevegős szobával,
ahol délutáni pihenőjét több százezer méh társaságában töltheti el az ember.A szoba egyik fala beépített kaptárokból áll. A fiókrendszerhez hasonló szerkezet külső, homlokzati oldala nyitott, innen repülnek be a nektárt és virágport gyűjtő méhek, ám belülről egy fémháló választja el a rovarokat a szoba többi lakójától. [caption id="" align="aligncenter" width="640"]
Barkóczi Sándor és a kaptárlevegős szoba kaptárai kívülről.[/caption]
A füzesgyarmati kaptárlevegős szobában 24 méhcsalád fér el, de mivel látogatásunkkor még tesztidőszak van, ezért egyelőre csak nyolc családot telepített be a gazdájuk. Ám ez így is tekintélyt parancsoló mennyiség: egy méhcsalád 70-100 ezer egyedből áll, ezért akár közel egymillió méhecske is lehet velünk egyszerre egy légtérben. Ez pedig a szobába áradó intenzív, édes mézillatot és konstans, masszív hangerejű méhzümmögést jelent.
A 80-as évek óta kísérleteznek az emberi szervezetre állítólag jótékony hatással bíró kaptárlevegős helyiségek kialakításával, Barkóczi Sándorra pedig Szlovéniában tett mély benyomást egy, az övéhez hasonló apartman. A kaptárlevegőnek az apiterápiában – a méhészeti termékekkel való természetes gyógyítási módok tartoznak ide – fertőtlenítő és nyugtató hatást szoktak tulajdonítani.
Bár orvosilag még nem bizonyították a kaptárból áradó anyagok, hangok és illatok pozitív velejáróit, a fertőtlenítő hatás például elviekben lehetséges a propolisz miatt. A méhek ezzel a kívülről behozott anyaggal tartják tisztán a környezetüket, és ha ebből a szoba levegőjébe jut, elképzelhető, hogy kipucolja valamennyire a légutakat. A méhekről tudni kell, hogy az általuk használt, termelt vagy fogyasztott anyagokat szinte kivétel nélkül a saját egészségének fenntartására tudja fordítani az ember. A méz prebiotikus, antibakteriális hatása ismert, a virágpor fehérjében gazdag forrás, a méhméreg fájdalomcsillapító hatását pedig kutatják. A propolisznak is régóta tulajdonítanak gyógyító hatást, ami nem meglepő, hiszen a propolisz gyakorlatilag egy méhcsaládnak az immunrendszerét jelenti: vírus-, baktérium- és gombaölő hatása miatt ezzel sterilizálják a lépet a rovarok.
Az viszont biztos, hogy a bódító mézillat és a sok ezer rovar szárnycsapkodásának (mellyel cirkuláltatják és állandó hőmérsékleten tartják a kaptár levegőjét) monoton hangja könnyen leviszi alfába az embert – ezt tapasztalatból mondjuk. Barkóczi szerint nem véletlen, hogy Petőfi Sándor is méheket tartó házak környékén alkotott a legszívesebben. A zümmögés a természettől egyre inkább elszakadó emberi fül számára kifejezetten nyugtató tud lenni, az pedig felér egy mindfulness gyakorlattal, ahogy a kaptárlevegős szoba üvegfalán keresztül, a virágpor-csomaggal érkező méhek röptét figyelhetjük közvetlen közelről.
Valamiből a méhésznek is meg kell élni
Nem titok azonban, hogy Barkóczi Sándor számára a vendégház egy másik bevételi forrást jelent az egyre több kihívással szembesülő méhészkedés mellett. Mert csak a méztermelésből már nehezen lehet megélni.
„Sok kiugrott méhészt ismerek – fogalmaz. – Mi, akik még benne vagyunk a méhészetben, fanatikusak vagyunk, és sokféle mást is csinálunk mellette. Például én OKJ-s méhészképzéseket tartok, és a turizmusra is megpróbálok építeni, turistacsoportokat fogadok, mert látom, hogy az emberek kíváncsiak a munkánkra.”
Egyéb méhészeti termékeket is forgalmaz, így a méz mellett piacra viszi a virágport, a propoliszos fertőtlenítőt, de a lépek építőanyagát is, a méhviaszt, amelyből gyertyákat készít, ugyanakkor a bevételeinek 80 százalékát még mindig a méz adja: az akác- és a vegyesméz vezetik a toplistát.
[caption id="" align="aligncenter" width="640"] A méhész a kaptárlevegős szobában. A fotón a kaptárak, a méhek nyugalma érdekében, ideiglenesen szivaccsal vannak lezárva.[/caption]
Ha a nagy képet nézzük, akkor Magyarország még mindig kifejezetten jól áll mézügyileg, amennyiben mézexportőrnek számít. „Nagyjából 25 ezer tonna mézet termelünk egy évben, és ennek a kétharmadát a legnagyobb magyar mézkereskedők külföldre szállítják hordókban, elsősorban Franciaországba, Olaszországba, Németországba” – mondja a gazda, de hozzáteszi, hogy ő például nem tud annyi mézet előállítani, hogy abból határon túli piacokon hordószámra terítsen.
Azt is elmondja, hogy lassan, de nő a méz iránti kereslet is. Úgy becsüli, hogy tíz évvel ezelőtt még évente mindössze 60 deka mézet fogyasztottak fejenként a magyarok, most pedig már nagyjából egy kiló körül van ez a mennyiség.
Ebből is láthatjuk, hogy a nehéz megélhetés oka nem az érdeklődés hiányában keresendő (noha van hova felzárkózni: az Európai Unióban átlagosan 2,7 kiló mézet eszik meg egy ember egy év alatt), hanem máshol.
Fagyott május
A probléma azzal van, hogy a világ összeesküdött a méhek ellen.Az ember által előidézett klímaváltozás és a használt növényvédőszerek a beporzók legnagyobb ellenségei lettek az elmúlt években, hatásukra teljesen megzavarodnak és pusztulnak is a méhek. Barkóczi Sándor 20-30 százalékkal kevesebb mézet állít elő, mint néhány évvel korábban, és hogy ez miért van így, arról van egy története. [caption id="" align="aligncenter" width="640"]
Természetes lép egy odvas fa belsejében.[/caption]
A méhészkedés igazi embert próbáló, fizikailag nehéz munka – fogalmaz. Neki rakodó típusú kaptárai vannak, amelyek időnként 70-80 kilósak is lehetnek. Ezeket a kaptárokat nemcsak rendben tartani és rendszeresen ellenőrizni, de időnként mozgatni is kell, mindig oda, ahol éppen virágzás van. Az ő telephelye egy repceföld mellett áll, áprilisban a háziméhek itt szorgoskodnak. Miután a repce elvirágzik, májusban eljön az akácfák ideje. Ám akác nincs a Barkóczi-méhészet közelében, és miután nappal a méhek is dolgoznak, az éjszaka közepén kell felpakolni a méhcsaládokat egy teherautóra, hogy elvigyék őket a Nyírségbe, az akácos méhlegelőkhöz. Ott le kell pakolni a kaptárokat, kinyitni a röpnyílásokat, és kezdődhet az akácszüret. Ilyenkor általában 2-3 hétre nomád üzemmódra kapcsol a méhész, lakókocsiban élve tartja szemmel a mézgyűjtő akciót.
Természetbe való kiszakadás, elvonulás, csönd, jó levegő, igazi kempingromantika ez egy városban élő ember szemében, vagyis csak romantika lenne, ha nem lenne évről évre egyre nagyobb kihívás az akácméz begyűjtése.
Évek óta ugyanis olyan nagy hidegek vannak a Nyírségben május közepén, hogy „majd odafagynak a méhészek a lakókocsihoz. Akácon már stabilan huszonvalahány foknak kellene lennie, ehhez képest hat fok van. Virágzik az akác, de ömlik az eső, és nagyon hideg szél fúj” – panaszkodik interjúalanyunk.
A méhek ilyen körülmények között nem tudnak elegendő nektárt gyűjteni, azaz a legjobban és a legdrágábban eladható mézből, az akácmézből jóval kevesebb termés lesz. Esőben a méhek nem repülnek ki a kaptárokból, de valójában nem is lenne miért dolgozniuk, hiszen nektár sem termelődik a virágban, ha nincs elég napfény, és nem elég meleg az idő hozzá. A méhész szerint „most szinte teljesen el is fagyott az akác, úgyhogy gyakorlatilag nincs is idei akácméz Magyarországon”.
Hőérzékeny méhtársadalom
De nemcsak az akáccal jártak rosszul a termelők, a napraforgóval és a hárssal is. Az Országos Magyar Méhészeti Egyesület szerint, mivel eddig elmaradt a megszokott, „igazi nyár”, a napraforgó sem termelt elég nektárt, így a méheknek 2-3 hét helyett körülbelül csak egy hetük volt arra, hogy a virágon élelemhez jussanak. Ezért az elmúlt ötven év legrosszabb méztermése várható az egyesület elnöke, Bross Péter nyilatkozata szerint, ami azt fogja eredményezni, hogy januárra már nem lesz a magyar szabadpiacon elegendő eladó méz.
Barkóczi Sándor azt mondja, igaza van azoknak, akik a méhek tömeges kipusztulása miatt kongatják a vészharangot.
Ha januárban szokatlanul meleg van, az kicsalja a rovarokat a kaptárból, amelyek teljesen feleslegesen indulnak el élelemért. A méheknek szénhidrátra van szükségük ahhoz, hogy dolgozzanak, így a télire beraktározott mézkészletükből használnak el a működésükhöz „üzemanyagot”. Ám ez nagy pazarlás, hiszen tél közepén semmi sem virágzik, és így nem tudják pótolni a kieső mézet. Ez a folyamat hosszú távon akár oda is vezethet, hogy éhen halnak a beporzók, az anyaméh pedig visszafogja a „fiasítást”, így mikor eljön az igazi tavasz, kevesebb dolgozó méhhel tudja nyitni a szezont a méhcsalád.
A helyzet fordítottja is veszélyes lehet. Ha tavasszal nagy hidegek vannak, előfordulhat, hogy a kirepülő méhek megfáznak és elpusztulnak. Ilyenkor a kijáró beporzók vesznek oda, amelyeket a méhcsaládoknak a bent dolgozó, például a takarításért, mézérlelésért vagy az ivadékgondozásért felelős méhekkel kell pótolniuk. Felborul a család belső egyensúlya, mert olyan egyedek gyűjtik a nektárt, amelyeknek nem ez lenne a feladatuk. A végeredmény itt is ugyanaz a méhész szemében: csökken a termelés. És nehogy azt higgyük, hogy elenyésző problémáról van szó; Barkóczi Sándor szerint tavaly a méhészetek országszerte látták kárát a klímaváltozásnak.
Vegyi támadások
Két évvel ezelőtt pedig a vegyszerezés okozott jelentősebb gondokat a méhész elmondása alapján. Nem véletlen, hogy egy európai polgári kezdeményezés – melynek itthon az LMP adott hangot – azt akarja elérni, hogy 2035-re vonják ki teljesen az EU mezőgazdaságából a szintetikus növényvédőszereket.
A legveszélyesebbnek egy már az Európai Unióban erősen korlátozott használatú szercsoportot, a neonikotinoidokat tartják. A betiltott, csávázószerként alkalmazható típusaik arra valók, hogy a vetőmagot ne támadják meg a kártevők, ám valójában a növény egész élete során jelen vannak igen kis mennyiségben, így akár a nektárban is kimutathatók. A neonikotinoid-típusú hatóanyagok a rovarok idegrendszerét támadják meg, és ha nem is pusztulnak el tőlük azonnal a méhek, a rovarok elveszthetik az orientációs képességüket.
Barkóczi Sándor azt mondja, ez azért nagy gond, mert a méhek amúgy öt kilométeres távolságon belül mindig „hazatalálnak”, de ha a méreg bekerül a szervezetükbe, akkor eltévednek.
Az Európai Unió 2013-ban rendelt el vizsgálatokat a szercsoporttal kapcsolatban, hogy kiderítsék, a neonikotinoidok használata valóban tömeges méhpusztulásokhoz vezethet-e, ám az általunk megkérdezett biológus, a kifejezetten ezt a szercsoportot tanulmányozó Sándor András szerint ez nem bizonyítható. „Szabadföldi vizsgálataim során tömeges elhalás nem, de valamennyi elhullás és eltévedés valóban tapasztalható volt a méhek között” – mondja. De felhívja a figyelmet arra is, hogy a megbolondult időjárási viszonyok és más vegyszerek hasonló méretű károkat okozhatnak, a permetezőszerek használata után is maradhatnak méhtetemek a földön.
A méheknek sem jó, ha egyoldalúan táplálkoznak
Ezekkel a károsító tényezőkkel a vadon élő beporzók nem sokat tudnak kezdeni, az ő pusztulásuk pedig jelentősen járul hozzá a biodiverzitás csökkenéséhez.
Ugyanakkor a házi méhet valamennyire fel lehet készíteni az apokaliptikusabb időkre.
Egyrészt a környező gazdákkal megéri jóban lenni, hogy azok legalább ne nappal, hanem például éjszaka permetezzenek, amikor a méhek nem repülnek – mondja Barkóczi Sándor.
Másrészt a méhész mesterségesen nevel anyaméheket is, ő ezzel próbálja szinten tartani a populációt; az állatok immunrendszerét a viszontagságos időjárási helyzetekre pedig úgy készíti fel, hogy a téli időszakban élelemként meghagyja a begyűjtött mézet a méheinél. Egy meglepő számadat: átlagosan 25 kiló mézet fogyaszt el egyetlen tél alatt egy méhcsalád.
„Régen volt olyan, hogy kivettek minden mézet a kaptárból, kizsigerelték a méheket, és az élettelen, tápanyagszegény cukorsziruppal etették őket. Ezt nem lehet ma már megcsinálni, mert az a méhész, aki így jár el, keserves tapasztalatokkal fog szembenézni tavasszal. Nem lesz méhe, ami áttelelne.”
A túlélésre kalibrálandó méhek immunrendszerének rendbentartása azonban nem csak a méhész felelőssége. Ha nincs sokféle virágzó növény a környéken, a méhek egyoldalúan fognak táplálkozni, ami ront az egészségükön.
Ahogy nekünk, embereknek, a méheknek is sokféle vitaminra és tápanyagra van szükségük, ami csak akkor garantálható, ha folyton más és más növény bontja virágjait a méhlegelőkön.Ezzel azonban egyelőre teljesen szembemegy a nagyüzemi, monokultúrás mezőgazdaság. Pedig ha „csak repce és napraforgó van, de nincs facélia, hárs, olajretek, akác, ha nem sokrétű a flóra, akkor az a méheknek olyan, mintha mi csak kenyéren és teán élnénk”. Forrás: hvg.hu