A Budapest Borfesztivál 2018-ban Fotó: Budapest Borfesztivál/Facebook[/caption]
A szerző kutatása a Magyar Turisztikai Ügynökség Zrt. által készített felmérés eredményein alapul, amelynek célja a különböző tematikájú fesztiválozók attitűdvizsgálata volt. Az elemzés rámutat arra, hogy a borfesztiválok széles közönséget szólítanak meg, a demográfiai adatok ugyanakkor az 50-65 éves korcsoport, valamint a férfi fogyasztók kismértékű dominanciáját mutatják.Feltörekvő csoport továbbá a magas iskolai végzettséggel rendelkező, 18-29 éves korcsoportba tartozó turisták, akikre szintén alapozhatnak a szervezők a jövőbeli események során. A szerző az eredmények alapján három klaszterbe sorolta a borturistákat: magas státuszú borkedvelő fesztiválozók, fiatal, a borral ismerkedő fesztiválozók, valamint helyi, környéki fesztivállátogató szeniorok.
A tanulmány fontos következtetése, hogy a borfesztiválokon megjelenő turisták nem feltétlenül borszeretők vagy borszakértők, ugyanakkor megfelelő marketingkommunikációval – melyet érdemes a különböző borfesztiválokkal közösen megvalósítani – a bor iránt érzékeny borturistákká alakíthatók.
A kutatási eredmények további részleteit a teljes tanulmány ismerteti, amely itt letölthető.
Forrás: turizmus.com