A kékoportó betakarításával indul meg az igazi szüreti időszak Villányban[/caption]
A villányi termőterület 80 százalékát uraló kékszőlők közül a kedvelt, testes, karakteres vörösbort adó bordeaux-i fajtákat később kezdik szedni.
Szeptember végén indul csaknem 300 hektáron a merlot, 320 hektáron a cabernet franc, 280 hektáron a kékfrankos szüretelése, a 400 hektáron termelt sauvignon fajta fürtjeit pedig októberben szakítják le a tőkékről.
Nagy Gergely elmondta, Villány esetében továbbra is a testesebb, tölgyfahordóban érlelt vörösborok a népszerűek mind a hazai, mind a forgalom 5-10 százalékát adó külföldi piacon.
A járvány hatásai, mondta a titkár, természetesen nem kerülték el teljes mértékben a villányi gazdákat, pincészeteket, de az online értékesítés felfutásának, a nyári belföldi turizmus élénkülésének és a kormányzati segítségnek köszönhetően egyelőre komoly gazdasági károkat nem kellett elszenvedniük a terület borértékesítésben érdekelt szereplőinek.
A helyiek abban bíznak, hogy az őszi turisztikai szezonban élénk marad a forgalom nemcsak a környék, de az ország más részein lévő vendéglátó- és szálláshelyeken; mindez ugyanis a borkeresletben is megmutatkozik majd – tette hozzá Nagy Gergely.
Forrás: turizmus.com