Adatkezelési-és-részvételi-tájékoztató_Év-Falusi-Szálláshelye-verseny

ADATKEZELÉSI ÉS RÉSZVÉTELI TÁJÉKOZTATÓ Az „Év Falusi Szálláshelye” versennyel összefüggésben végzett adatkezelésről szóló tájékoztató Bevezetés Jelen „Adatkezelési és részvételi tájékoztató” (a továbbiakban: Tájékoztató) célja, hogy a Falusi és Agroturizmus Országos Szövetsége (a továbbiakban: FATOSZ, vagy adatkezelő) által meghirdetett és szervezett „Év Falusi Szálláshelye” pályázat lebonyolításával összefüggésben, az adatkezelésre vonatkozó jogszabályi környezetnek megfelelően, a pályázók részére a személyes adataik kezeléséről és az adatkezeléssel összefüggő jogaikról pontos és átlátható tájékoztatást nyújtson. A jelentkező a FATOSZ honlapján és közösségi média felületein található űrlap kitöltésével, fotó feltöltésével, illetve a pályázati feltételek és jelen Tájékoztató elfogadásával vehet részt a folyamatban. A pályázattal kapcsolatos adatkezelést és adatfeldolgozást a FATOSZ végzi. Adatkezelés szempontjából érintett bármely információ alapján azonosított vagy azonosítható természetes személy; jelen esetben Ön, mint pályázó. Adatkezelő adatai:
Név  Falusi és Agroturizmus Országos Szövetsége
Székhely  1077 Budapest, Király utca 93.
Nyilvántartási száma  01-02-0006118
Nyilvántartó bíróság  Fővárosi Törvényszék
Adószáma  18067491-1-42
E-mail  info@falusiturizmus.hu
Tárhely szolgáltató:
Cégnév Tárhely.Eu Szolgáltató Kft.
Székhely  1144 Budapest, Ormánság utca 4.
E-mail  ugyfelszolgalat@tarhely.eu
Pályázatban való részvétellel kapcsolatos tájékoztatás és adatvédelem A fotó beküldésével egyidejűleg a pályázó kifejezetten és önkéntesen elfogadja és magára nézve kötelezőnek ismeri el a pályázati kiírásban foglaltakat. A pályázatban nevezett szálláshelyről készült kép kizárólag saját készítésű lehet. A pályázó a pályázatával elismeri, hogy a beküldött fotó felett korlátlan felhasználási joggal rendelkezik, az nem sérti harmadik fél jogait. A fotó feltöltésével a pályázó ingyenesen, területi és időbeli korlátozás nélküli felhasználási jogot enged az adatkezelő részére. A fotót az adatkezelő szerzői jog érvényesítése nélkül szabadon felhasználhatja, az általa kezelt vagy üzemeltetett külső és belső kommunikációs felületeken megjelenítheti (pl. FATOSZ honlap és social media felületek). A FATOSZ a pályázatra beküldött fotó eredetiségéért, annak tartalmáért, valamint a telekommunikációs adatátviteli hibák vagy nehézségek következményeiért nem vállal felelősséget. A beérkezett pályázatok közül a szakmai zsűri által 10 legjobbnak ítélt pályázatra a FATOSZ Facebook oldalán keresztül lehet szavazni. Az oldalon leadott szavazatok alapján az „Év Falusi Szálláshelye” a legtöbb szavazatot kapott szálláshely (szavazatazonosság esetén a szakmai zsűri sorsolással dönt). A személyes adatok visszavonásig lesznek tárolva. A személyes adatok harmadik fél kezébe nem kerülnek, más célra nem történik felhasználásuk. A pályázó a pályázatban való részvétellel tudomásul veszi, és kifejezetten hozzájárul ahhoz, hogy:
  • a feltöltött kép megosztásra kerülhet a FATOSZ Facebook, illetve Instagram oldalán;
  • a megadott személyes adatait a FATOSZ a jelen Tájékoztatóban meghatározottak szerint kezelje.
Pályázat lebonyolításával kapcsolatos szabályok Az adatkezelés elvei Az adatkezelő FATOSZ az adatokat jogszerűen, tisztességesen, és az érintett számára átlátható módon kezeli. Az adatkezelő törekedik arra, hogy az általa kezelt adatok pontosak és naprakészek legyenek. Az adatkezelő biztosítja az érintett jogainak érvényesülését, és megteszi a szükséges intézkedéseket annak érdekében, hogy az adatkezelés annak minden szakaszában jogszerű legyen. Az adatkezelés célja Az adatkezelő adatkezelésének célja a pályázat szervezése és lebonyolítása. Ezen belül az adatkezelés célja:
  • az érintett személyének azonosítása, az érintettel való kapcsolatfelvétel és kapcsolattartás;
  • az érintett által megadott adatok rögzítése;
  • a pályázattal kapcsolatos igények kezelése, érvényesítése.
Az adatkezelés jogalapja Az érintett hozzájárulása (GDPR 6. cikk (1) bekezdés a) pont) Az adatkezelés jogalapja elsősorban az érintett hozzájárulása. Az adatkezelő az érintettek adatait kizárólag az érintett adatszolgáltatása alapján, az érintett hozzájárulása alapján kezeli. A hozzájárulás önkéntes, az érintett a hozzájárulását a fotót tartalmazó pályázat elküldésével, a jelen tájékoztató elfogadásával adja meg. Az érintett a hozzájárulását bármikor visszavonhatja. Jogszabályban foglalt kötelezettség teljesítése (GDPR 6. cikk (1) bekezdés c) pont) Lebonyolítással kapcsolatos speciális szabályok A cookie-k használatának célja A cookie-k (sütik) úgynevezett adatcsomagok, amelyeket maga a honlap weboldala hoz létre az Ön böngészője segítségével, és helyezi el az Ön számítógépén, vagy eszközén, ahol azok egy elkülönített könyvtárban kerülnek tárolásra. A cookie-k információt tárolhatnak az Ön böngészésre használt eszközének paramétereiről, az Ön esetleges egyéni beállításairól, a Honlapon tett korábbi látogatásairól, hogy ezáltal is jobb böngészési élményben részesüljön. A cookie-k használatának jogalapja A cookie-k használatának jogalapja a GDPR 6. cikk (1) bekezdés a) pont és az az Infotv. 5. § (1) bekezdés a) pontja alapján az Ön hozzájárulása. A cookie-k elhelyezését az Ön böngészésre használt eszközén a Honlapra történő első belépéskor felvillanó tájékoztató ablakban hagyta jóvá. A kezelt adatok köre Az Ön böngészésre használt eszközén elhelyezett cookie-k használata segítségével automatikusan rögzítésre kerülhet a látogatás kezdő és befejező időpontja, IP-címe, illetve egyes esetekben – az Ön böngészésre használt eszközének beállításától függően – a böngésző, az operációs rendszer típusa, nyelve, az eszköz paraméterei, az Ön által a weboldalon megadott beállítások, a meglátogatott aloldalak és az azokon eltöltött idő. Ezek megosztásáról Ön dönt a felvillanó ablakban adott kifejezett felhatalmazás alapján, valamint a böngészőjében megadott cakóié-k beállításaival. Cookie-k törlése és kikapcsolása, hozzájárulás és visszavonása Minden böngésző lehetővé teszi a cookie beállítások változtatását (pl. testre szabással lehetőség van letiltani egyes webhelyek cookie-jait). Felhívjuk ugyanakkor a figyelmét, hogy mivel a cookie-k célja az adott weboldal használhatóságának és folyamatainak megkönnyítése, a cookie-k alkalmazásának megakadályozása vagy törlése esetén előfordulhat, hogy az adott honlap látogatói nem lesznek képesek a weboldal funkcióinak teljes körű használatára, illetve, hogy a weboldal a tervezettől eltérően fog működni böngészőjében. Általában a böngészők „Beállítások” menüiben találhatók a cookie-kal kapcsolatos beállítások. A cookie-k beállításával kapcsolatban további információt az egyes böngészők „Súgó” menüjében talál. Amennyiben szeretné visszavonni hozzájárulását, a böngészője cookie beállításai között bármikor megteheti. KAPCSOLATFELVÉTEL
AZ ADATKEZELÉS CÉLJA AZ ADATKEZELÉS JOGALAPJA A KEZELT ADATOK KÖRE AZ ADATKEZELÉS IDŐTARTAMA
A kapcsolatfelvétellel összefüggő adatkezelés célja, hogy az érdeklődő (érintett) - Ön - által feltett kérdésekre válaszolni tudjunk. Az adatkezelés jogalapja a GDPR 6. cikk (1) bekezdés a) pontjával összhangban az Ön hozzájárulása, amit a kapcsolatfelvétellel ad meg a részünkre. ·   vezetéknév/ keresztnév, a beazonosításhoz   Az adatkezelés a kapcsolatfelvétel lezárultáig tart, de legkésőbb a feltett kérdés megválaszolásáig tart.
ÉRINTETTEK ·         Az érintett, azaz Ön.
CÍMZETTEK A FATOSZ SZERVEZETÉN BELÜL ·         A FATOSZ munkatársa(i) és projektmenedzsere(i).
ADATTÁROLÁS HELYE ÉS MÓDJA ·         Az Ön személyes adatai a FATOSZ szerverén kerülnek tárolásra.
AZ ÖNT MEGILLETŐ JOGOK ·         hozzájárulás visszavonásának joga; ·         személyes adatokhoz és az adatkezeléssel kapcsolatos információkhoz való hozzáférés; ·         helyesbítéshez való jog; ·         törléshez való jog („az elfeledtetéshez való jog”); ·         az adatkezelés korlátozásához való jog; ·         az adathordozhatóságához való jog;
Az űrlapon keresztül történő pályázattal kapcsolatos adatkezelés
AZ ADATKEZELÉS CÉLJA AZ ADATKEZELÉS JOGALAPJA A KEZELT ADATOK KÖRE AZ ADATKEZELÉS IDŐTARTAMA
Az űrlapon keresztül van lehetősége a pályázat beküldésére.   Az adatkezelés jogalapja a GDPR 6. cikk (1) bekezdés a) pontjával összhangban az Ön hozzájárulása, amelyet a „KÜLDÉS” gomb megnyomásával ad meg a számunkra. ·   vezetéknév/ keresztnév– beazonosításhoz, kapcsolattartáshoz megszólításhoz szükséges Az Ön által a regisztráció során megadott adatait addig kezeljük, amíg Ön a hozzájárulását vissza nem vonja, de legkésőbb 5 év elévülési idő elteltével (polgári jogi elévülés) megadott személyes adatok törlésre kerülnek.
ÉRINTETTEK ·         A pályázó(k), azaz Ön.
CÍMZETTEK A FATOSZ SZERVEZETÉN BELÜL ·         A FATOSZ munkatársa(i) és projektmenedzsere(i).  
ADATTÁROLÁS HELYE ÉS MÓDJA ·         Az Ön megadott adatai a FATOSZ szerverén kerülnek tárolásra.
AZ ÖNT MEGILLETŐ JOGOK ·         hozzájárulás visszavonásához való jog; ·         személyes adatokhoz és az adatkezeléssel kapcsolatos információkhoz való hozzáférés; ·         helyesbítéshez való jog; ·         törléshez való jog („az elfeledtetéshez való jog”); ·         az adatkezelés korlátozásához való jog; ·         az adathordozhatóságához való jog; ·         panasztételhez való jog;
    Rendszerüzenetek küldésével kapcsolatos adatkezelés
AZ ADATKEZELÉS CÉLJA AZ ADATKEZELÉS JOGALAPJA A KEZELT ADATOK KÖRE AZ ADATKEZELÉS IDŐTARTAMA
Rendszerüzenetet küldünk Önnek pályázat beküldése esetén. Az adatkezelés jogalapja a GDPR 6. cikk (1) bekezdés c) pontjával összhangban a törvényi felhatalmazás.   ·   vezetéknév/ keresztnév– beazonosításhoz, kapcsolattartáshoz megszólításhoz szükséges; A rendszerüzenetek kiküldéséig kezeljük az Ön személyes adatait.
ÉRINTETTEK ·      A pályázó(k), azaz Ön.
CÍMZETTEK A FATOSZ SZERVEZETÉN BELÜL ·      A FATOSZ munkatársa(i) és projektmenedzser(i).
ADATTÁROLÁS HELYE ÉS MÓDJA ·      Az Ön megadott adatai a FATOSZ szerverén kerülnek tárolásra.
AZ ÖNT MEGILLETŐ JOGOK ·      személyes adatokhoz és az adatkezeléssel kapcsolatos információkhoz való hozzáférés; ·      helyesbítéshez való jog; ·      törléshez való jog („az elfeledtetéshez való jog”); ·      az adatkezelés korlátozásához való jog; ·      az adathordozhatóságához való jog; ·      panasztételhez való jog; ·      tiltakozáshoz való jog;
Amennyiben a fentiek mellett további adatgyűjtésre kerül sor, úgy erről Önt az adatgyűjtés megkezdése előtt írásban tájékoztatjuk. Nem alkalmazunk automatizált döntéshozatalt és profilalkotást. Amennyiben ezen hivatkozott eljárások alkalmazására sor kerül, úgy erről a folyamat megkezdése előtt tájékoztatjuk. Adattovábbítás harmadik országokba Az Ön személyes adatai harmadik országokba nem kerülnek továbbításra. Gyermekekkel és harmadik személyekkel kapcsolatos személyes adatok A 16. éven aluli személyek nem adhatnak meg magukról személyes adatot, kivéve, ha a szülőktől (törvényes képviselőjüktől) ehhez engedélyt kértek. Személyes adatok rendelkezésre bocsátásával Ön kijelenti és szavatolja, hogy a fentiekre figyelemmel jár el, cselekvőképessége az információk rendelkezésre bocsátásával kapcsolatban nem korlátozott. Amennyiben Ön bármely személyes adat rendelkezésre bocsátására nem jogosult, Ön köteles az érintett harmadik személyek (pl. törvényes képviselő, gondnok, egyéb személy, akinek a nevében eljár) beleegyezését megszerezni, vagy az adatok rendelkezésre bocsátásához más jogalapot biztosítani. Ezzel összefüggésben Ön köteles mérlegelni, hogy az adott személyes adat rendelkezésre bocsátásával összefüggésben szükség van-e valamely harmadik személy hozzájárulására. A jelen pontnak való megfelelést Ön köteles biztosítani, és a FATOSZ-t ezzel összefüggésben felelősség nem terheli. Tájékoztatjuk, hogy a FATOSZ mindenkor jogosult ellenőrizni, hogy valamely személyes adat kezelésére a megfelelő jogalap rendelkezésre áll-e. Amennyiben Ön harmadik személy nevében jár el, jogosultak vagyunk kérni a meghatalmazását és/vagy az érintett személy megfelelő adatkezelési hozzájárulását az adott ügyre vonatkozóan. Adatbiztonsági intézkedések Tájékoztatjuk, hogy a FATOSZ technikai és szervezési intézkedéseket hajtott végre abból a célból, hogy az Ön személyes adati megfelelő védelemben részesüljenek a GDPR és az Infotv., valamint az egyes ágazati jogszabályok alapelveinek megfelelően. A FATOSZ az adatokat megfelelő intézkedésekkel védi a megváltoztatás, sérülés, jogosulatlan nyilvánosságra hozatal vagy az azokhoz való jogosulatlan hozzáférés ellen. A FATOSZ az informatikai rendszerét tűzfallal védi, és vírusvédelemmel látja el, továbbá a személyes adatokat tartalmazó iratokat, dokumentumokat zárható iratszekrényekben tárolja. A FATOSZ minden ésszerű erőfeszítést megtesz annak érdekében, hogy töröljön valamennyi információt, amely jogosulatlanul bocsátottak rendelkezésére, és biztosítja, hogy ezen információ más számára se kerüljön továbbításra, sem általuk történő felhasználásra. Az érintetteket megillető jogok A hozzáféréshez való jog Ön bármikor tájékoztatást kérhet az Önt érintő, FATOSZ által folytatott adatkezelésről az alábbiakkal kapcsolatban:
  • mi az Ön adatai kezelésének célja;
  • melyek azok a személyes adatai, amelyek adatkezeléssel érintettek;
  • mennyi ideig kerülnek tárolásra az Ön személyes adatai;
  • kik férhetnek hozzá az Ön által megadott személyes adataihoz;
  • mennyi ideig tároljuk az Ön személyes adatait;
  • az Önt megillető jogokról;
  • a panasz benyújtásának jogáról;
  • milyen forrásból állnak rendelkezésünkre az Ön személyes adatai.
A tájékoztatásra irányuló kérelmét a FATOSZ a kérelem beérkezésétől számított legrövidebb időn, de legkésőbb 30 napon belül teljesíti díjmentesen. Amennyiben a kérelme megalapozatlan – vagy ismétlődő jellege miatt – túlzó, úgy a FATOSZ a kérelem teljesítésével kapcsolatos adminisztratív költségeit érvényesítheti Önnel szemben vagy megtagadhatja a kérelmén alapuló esetleges intézkedés teljesítését. Amennyiben a kérelem jellege és terjedelme vagy a FATOSZ munkaterhe miatt a kérelmet nem tudjuk határidőben teljesíteni, úgy értesítjük a késedelem vagy az intézkedés elmaradásának okáról, továbbá tájékoztatjuk panasztételi jogáról, illetve jogorvoslati lehetőségeiről. A helyesbítéshez való jog Ön kérheti az általunk kezelt személyes adatát vagy adatait a FATOSZ változtassa meg. Kérelmét a FATOSZ a beérkezésétől számított legrövidebb időn, de legkésőbb 30 napon belül teljesíti díjmentesen. Amennyiben a kérelme megalapozatlan – vagy ismétlődő jellege miatt – túlzó, úgy a FATOSZ a kérelem teljesítésével kapcsolatos adminisztratív költségeit érvényesítheti Önnel szemben vagy megtagadhatja a kérelmén alapuló esetleges intézkedés teljesítését. Amennyiben a kérelem jellege és terjedelme vagy a FATOSZ munkaterhe miatt a kérelmet nem tudjuk határidőben teljesíteni, úgy értesítjük a késedelem vagy az intézkedés elmaradásának okáról, tovább tájékoztatjuk panasztételi jogáról, illetve jogorvoslati lehetőségeiről. az elfeledtetéshez való jog, azaz a törléshez való jog Ön kérheti, hogy az általunk kezelt személyes adatait indokolatlan késedelem nélkül töröljük az alábbi esetekben:
  • az Ön személyes adataira már nincs szükség abból a célból, amelyből a FATOSZ azokat gyűjtötte és kezelte;
  • az Ön hozzájárulásán alapuló adatkezelés esetén Ön a hozzájárulását visszavonta és az adatkezelésnek nincs más jogalapja;
  • Ön tiltakozik az adatkezelés ellen és nincs további jogszerű ok az adatkezelésre;
  • az Ön személyes adatait a FATOSZ jogellenesen kezelte;
  • a személyes adatokat jogszabály által előírt kötelezettség teljesítéséhez törölni kell.
Tájékoztatjuk, hogy az Ön személyes adatait az alábbi esetekben nem áll módunkban törölni:
  • ha az Ön adatainak kezelését a Táraságunk vonatkozásában jogszabály írja elő;
  • amennyiben az Ön személyes adatainak kezelése a FATOSZ jogos érdekén alapul.
Kérelmét a beérkezésétől számított legrövidebb időn belül – késedelem nélkül –de legkésőbb 30 napon belül teljesítjük díjmentesen. Amennyiben a kérelme megalapozatlan – vagy ismétlődő jellege miatt – túlzó úgy a FATOSZ a kérelem teljesítésével kapcsolatos adminisztratív költségeit érvényesítheti Önnel szemben vagy megtagadhatja a kérelmén alapuló esetleges intézkedés teljesítését. Amennyiben a kérelem jellege és terjedelme vagy a FATOSZ munkaterhe miatt a kérelmet nem tudjuk határidőben teljesíteni, úgy értesítjük a késedelem vagy az intézkedés elmaradásának okáról, továbbá tájékoztatjuk panasztételi jogáról, illetve jogorvoslati lehetőségeiről. Az adatkezelés korlátozásához való jog Ön kérheti, hogy az általunk kezelt személyes adatainak kezelését korlátozzuk az alábbi esetekben:
  • Ön írásban vagy e-mailben vitatja a FATOSZ által kezelt személyes adatainak pontosságát. Ebben az esetben a korlátozás (zárolás) arra az időtartamra vonatkozik, amely időtartam alatt a FATOSZ ellenőrzi az Ön adatainak pontosságát.
  • Abban a nem várt esetben, amennyiben jogellenes az Ön személyes adatainak a kezelése, de Ön nem kéri – azaz ellenzi – személyes adatainak törlését, de kéri azok felhasználásának korlátozását addig, amíg az adatkezelés jogszerűsége helyre nem áll.
  • A FATOSZ arról tájékoztatja Önt, hogy már nincs szüksége a személyes adataira adatkezelési célból, de Ön azok törlése helyett igényli azok zárolását egy későbbi esetleges igényérvényesítéshez.
  • ha Ön tiltakozott az adatkezelés ellen úgy a FATOSZ arra az időtartamra, amíg megállapításra kerül az Ön tiltakozásának jogossága, korlátozza az adatkezelést.
Amennyiben az Ön adatainak kezelése a fentiek alapján korlátozás (zárolás) alá esne, a FATOSZ a tárolás kivételével továbbra is kezelheti azokat, ha
  • Ön az adatkezeléshez hozzájárul, vagy
  • jogi érdek, igényérvényesítés, érdekvédelem céljából
  • más természetes vagy jogi személy jogainak védelme érdekében, vagy
  • közérdekből (pl. természeti katasztrófa) kerül sor a további adatkezelésre.
Kérelmét a FATOSZ a kérelem beérkezésétől számított legrövidebb időn belül – késedelem nélkül, de legkésőbb 30 napon belül díjmentesen teljesíti. Amennyiben a kérelme megalapozatlan – vagy ismétlődő jellege miatt – túlzó úgy a FATOSZ a kérelem teljesítésével kapcsolatos adminisztratív költségeit érvényesítheti Önnel szemben vagy megtagadhatja a kérelmén alapuló esetleges intézkedés teljesítését. Amennyiben a kérelem jellege és terjedelme vagy a FATOSZ munkaterhe miatt a kérelmet nem tudjuk határidőben teljesíteni, úgy értesítjük a késedelem vagy az intézkedés elmaradásának okáról, továbbá tájékoztatjuk panasztételi jogáról, illetve jogorvoslati lehetőségeiről. Az adathordozhatósághoz való jog Ön kérheti, hogy az Ön általunk kezelt személyes adatait a FATOSZ az Ön rendelkezésére bocsássa tagolt, mások által is felhasználható, technikai berendezéssel olvasható formában, továbbá jogosult arra is, hogy az Ön által rendelkezésre bocsátott adatokat Ön közvetlenül vagy a FATOSZ útján egy másik adatkezelőnek továbbítsa. Kérelmét a FATOSZ a kérelem beérkezésétől számított legrövidebb időn belül – késedelem nélkül – de legkésőbb 30 napon belül díjmentesen teljesíti. A kérelem teljesítéséről írásban vagy – amennyiben megkeresése e-mailben érkezett – e-mailben tájékoztatjuk. Amennyiben a kérelme megalapozatlan – vagy ismétlődő jellege miatt – túlzó, úgy a FATOSZ a kérelem teljesítésével kapcsolatos adminisztratív költségeit érvényesítheti Önnel szemben vagy megtagadhatja a kérelmén alapuló esetleges intézkedés teljesítését. Amennyiben a kérelem jellege és terjedelme vagy a FATOSZ munkaterhe miatt a kérelmet nem tudjuk határidőben teljesíteni, úgy értesítjük a késedelem vagy az intézkedés elmaradásának okáról, továbbá tájékoztatjuk panasztételi jogáról, illetve jogorvoslati lehetőségeiről. A tiltakozáshoz való jog Ön tiltakozhat a FATOSZ jogszerű, Önt érintő adatkezelése ellen, ha
  • a FATOSZ által végzett adatkezelés a FATOSZ jogos érdeke alapján történik;
  • ha az adatkezelés a FATOSZ-re vonatkozó jogi kötelezettsége teljesítéséhez szükséges;
  • ha a személyes adatok kezelése közvetlen üzletszerzés érdekében történik;
  • megfelelően tudományos és történelmi kutatási célból vagy statisztikai célból kerül sor.
Amennyiben Ön tiltakozik, úgy a FATOSZ az Ön személyes adatait nem kezelheti tovább, kivéve, ha a FATOSZ bizonyítja, olyan okok indokolják, amelyek elsőbbséget élveznek az Ön érdekeivel, jogaival és szabadságaival szemben, vagy amelyek jog érvényesítéséhez vagy védelméhez kapcsolódnak. Amennyiben Ön tiltakozik a FATOSZ adatkezelési tevékenységével szemben, úgy azt a lehető legrövidebb időn belül, de legfeljebb 15 napon belül megvizsgáljuk, és annak megalapozottsága kérdésében a FATOSZ döntést hoz, amelyet Önnel írásba közlünk. Ha döntésünkkel nem ért egyet, annak kézbesítésétől, illetve, ha nem hoztunk volna döntést a megadott határidőn belül, annak lejártától számított 30 napon belül jogosult bírósághoz fordulni a döntés megváltoztatása céljából. Hozzájárulás visszavonásához való jog Ön bármikor jogosult az adatkezeléshez adott hozzájárulást visszavonni, ebben a FATOSZ az Ön kérésének haladéktalanul eleget tesz, és az Önnel kapcsolatos hozzájárulásán alapuló adatkezelést megszünteti. Amennyiben Ön a hozzájárulásának visszavonását nem írásban közli a FATOSZ-val, úgy a hozzájárulása visszavonására irányuló nyilatkozatának megtételéről jegyzőkönyvet veszünk fel. Az ön adatkezeléssel kapcsolatos jogérvényesítési lehetőségei Ön, mint érintett a jogainak sérelme esetén kérheti, hogy az adatkezelő a jogellenes adatkezelést szüntesse meg, az adatkezelést, az érintett kérelmének elutasítását vizsgálja meg. Az adatkezelő az érintett ilyen irányú panaszát minden esetben kivizsgálja, és annak eredményéről az érintettet tájékoztatja. Az érintett a panaszait jelentheti az II. pontban meghatározott elérhetőségen. Az érintett panaszával fordulhat közvetlenül a Nemzeti Adatvédelmi és Információszabadság Hatósághoz (cím: 1363 Budapest, Pf.: 9.; cím: 1055 Budapest, Falk Miksa utca 9-11.; telefon: +36-1-391-1400; e-mail: ugyfelszolgalat@naih.hu; honlap: www.naih.hu) is. Az érintett jogosult jogainak megsértése esetén bírósághoz fordulni. Az adatkezelő az érintettet kérelemre részletesen tájékoztatja a per elbírálására hatáskörrel és illetékességgel rendelkező bíróságról, a perindítás lehetőségéről. adatkezelési tájékoztató módosítása Az adatkezelő fenntartja a jogot, hogy jelen Tájékoztatót indokolt esetben módosítsa. A Tájékoztató módosítását követően az érintetteket megfelelő módon (pl. honlapon feltüntetve) értesíti. Felhasznált jogszabályok megjelölése
  • az Európai Parlament és a Tanács (EU) 2016/679 Rendelete a természetes személyeknek a személyes adatok kezelése tekintetében történő védelméről és az ilyen adatok szabad áramlásáról, valamint a 95/46/EK rendelet hatályon kívül helyezéséről (GDPR)
  • a Polgári Törvénykönyvről szóló 2013. évi V. törvény (Ptk.)
  • az információs önrendelkezési jogról és az információszabadságról szóló 2011. évi CXII. törvény (Infotv.)
  • a gazdasági reklámtevékenység alapvető feltételeiről és egyes korlátairól szóló 2008. évi XLVIII. törvény (Grt.)
  • az elektronikus kereskedelmi szolgáltatások, valamint az információs társadalommal összefüggő szolgáltatások egyes kérdéseiről szóló 2001. évi CVIII. törvény (Eker.)
Budapest, 2023. szeptember 4.   Falusi és Agroturizmus Országos Szövetsége Adatkezelő    

1077 Budapest, Király u. 93. • +36 1 352 9804 +36 30 709 9726 • info@falusiturizmus.hu