Számos szálláshelyen, köztük a Hotel Írottkőben (a kép bal oldalán) is történtek felújítások az elmúlt időszakban Fotó: [forrás][/caption]A Hotel Írottkőben megújult a wellnessrészleg, elkezdődött a szobák felújítása, valamint az étterem, a konferenciaterem és kávézó is új arculatot kapott, és a tulajdonosok a Kisfaludy-program segítségével a másik két szálláshelyükön is szobákat újítottak fel, illetve új szolgáltatásokkal – kerékpárkölcsönzés, wellnessrészleg, játszótér – bővült a kínálatuk, emellett pedig önerőből kialakítottak egy 250 négyzetméteres konferenciatermet is.
A Kőszegi Evangélikus Szakgimnázium a KRAFT pályázattal átalakította egyik épületét, az így létrehozott Harangtorony Szálló elsődlegesen az iskola turizmus-vendéglátás képzésének tanszállójaként, másodlagosan pedig kereskedelmi szálláshelyként működik 24 szobával.
Kormányzati támogatásból újították fel a 65 szobás Hotel Benedictet az egykori bencés rendházban, amely ezentúl a turizmust is szolgálja.
A sajtótájékoztatón elhangzott még, hogy folyamatosan dolgoznak Kőszeg vonzerejének fejlesztésén, a város elérhetőségének javítása érdekében pedig zajlik a 87-es út fejlesztésének előkészítése.
Forrás: turizmus.com