Lellei aprópecsenye

Lellei aprópecsenye

Hozzávalók: 60 dkg sertéstarja, 20 dkg gomba, 20 dkg zöldborsó, 20 dkg lecsó, 10 dkg fokhagyma, fél kávéskanál őrölt feketebors, egy kávéskanál majoránna, ízlés szerint só, másfél dl étolaj, 1 dl húslé. A fűszerkeverékhez: őrölt kömény, őrölt bors, őrölt babérlevél, só, fokhagymapor és őrölt paprika.

A húst szeletekre, majd csíkokra vágjuk. Nagyobb serpenyőbe tesszük, öntünk rá étolajat, megszórjuk egy teáskanálnyi fűszerkeverékkel, és összesütjük. A hús idő közben levet enged, ezt a nedvességet elpárologtatjuk belőle, zsírjára sütjük. Közben megmossuk, félbevágjuk, és vékonyra felszeleteljük a gombát. A zöldborsót enyhén sós vízben kicsit átrottyantjuk, de nem főzzük készre.

A lepirított húsra rátesszük a gombát, ami újabb levet enged. Ebben tovább párolódik a pecsenyénk. Ezt a levet is hagyjuk elfőni, majd amikor ez megtörtént, belenyomjuk a megtisztított fokhagymagerezdeket. Ezzel egy-két perc alatt átforgatjuk, és ráborítjuk az előkészített zöldborsót, és a lecsót. Őrölt borssal, ízlés szerint sóval fűszerezzük, felöntjük csontlével, és ezzel együtt tovább pároljuk. Amikor már majdnem elkészült, csak akkor keverjük hozzá a majoránnát, mert ha azzal együtt tovább sütnénk, akkor a majoránna kesernyés ízt adna az ételünknek.

Bármilyen köretet, savanyúságot, vagy friss salátát tálalhatunk hozzá.


1077 Budapest, Király u. 93. • +36 1 352 9804 +36 30 709 9726 • info@falusiturizmus.hu