Töklecsó tojással

Töklecsó tojással

Hozzávalók: 1 zsenge spárgatök, 10 dkg füstölt kolbász, 10 dkg lecsókolbász, 15 dkg füstölt szalonna, 2 evőkanál étolaj, 1 zöldpaprika, 1 paradicsom, 2 vöröshagyma, 3 tojás, só, 4 kávéskanál őrölt paprika, 2 dl paradicsomlé.

A szalonnát apró kockákra vágjuk.

A tököt vékonyan meghámozzuk, két végét levágjuk, kettészeljük, a közepét kanállal kikaparjuk. Negyedeljük, majd fél centis szeletkékre vágjuk. Enyhén megsózzuk, és állni hagyjuk.

Közben a szalonnának kevés étolajon kisütjük a zsírját.

A vöröshagymát megtisztítjuk, és félfőre vágjuk. Amikor a pörcök már szép színesek, beletesszük a hagyma szeletkéket, és üvegesre dinszteljük. Rászórjuk az őrölt paprikát, és felöntjük paradicsomlével. A töknek kicsit kinyomjuk a levét, és a paradicsomos alapba belekeverjük. Fedővel letakarjuk, és főzzük.

Közben a kolbászokat felszeleteljük, a paradicsomot kockákra vágjuk, és a csípős zöldpaprikából is vágunk 4-5 karikát. A tojásokat felütjük, enyhén megsózzuk, és villával felverjük.

A roppanósra főtt tökös lecsóba először a kolbászt, paradicsomot és paprikát tesszük. Összeforgatjuk, és öt percig pároljuk.

Ekkor tesszük bele a tojásokat, amivel besűrítjük az ételünket.

Kenyérrel kínáljuk.


1077 Budapest, Király u. 93. • +36 1 352 9804 +36 30 709 9726 • info@falusiturizmus.hu