Meggy ízes kelt bugyor

Meggy ízes kelt bugyor

Hozzávalók: 50 dkg liszt, 2,5 dkg élesztő, 3 tojás, 2,5 dl tej, 1 teáskanál cukor, csipetnyi só, 0,5 dl étolaj, 2-3 dl meggylekvár. A kenéshez 2 evőkanál étolaj, 1 tojás sárgája. A tetejére porcukor.

A tejet a cukorral meglangyosítjuk, belemorzsoljuk az élesztőt, és megvárjuk, míg megkel.

A lisztet tálba borítjuk, csipetnyi sót szórunk bele, a tojásokat felhabolva hozzáadjuk, majd a felfutott élesztős tejjel elkezdjük dagasztani a tésztát. Amikor már szép sima, fél deci étolajat is beledolgozunk.

Konyharuhával letakarva, langyos helyen fél óráig kelesztjük.

Lisztezett deszkán ujjnyi vastagra sodorjuk, négyzetekre vágjuk. Ezeket egyenként kicsit széthúzzuk, majd közepükbe egy-egy púpos teáskanálnyi lekvárt halmozunk. Szemben álló sarkait összefogjuk, kicsit megnyomjuk, nehogy szétnyíljanak sütés közben. A süteményeket sütőpapírral bélelt tepsibe helyezzük.

Az étolajban egy tojás sárgáját elkeverünk, ezzel átkenjük a bugyrok tetejét, és további húsz percig állni hagyjuk.

Forró sütőben szép mosolygós pirosra sütjük, ízlés szerint porcukorral szórhatjuk a tetejét.


1077 Budapest, Király u. 93. • +36 1 352 9804 +36 30 709 9726 • info@falusiturizmus.hu