Fehér csirkeragu házi tarhonyával

Hozzávalók: 1,5 kg csirkemell és csirke felsőcomb, 4 vöröshagyma, 3 tv-paprika, 2 gerezd fokhagyma, 2 teáskanál só, 2 kávéskanál őrölt feketebors, 1 kávéskanál színes bors, 1 kávéskanál őrölt kömény, 1 teáskanál majoránna, 10 dkg füstölt szalonna, 2 evőkanál zsír. A habaráshoz: 2 evőkanál liszt, 2 dl tejföl.

A tarhonyához: 2 tojás, 3 marék liszt, 3 evőkanál zsír, 1 teáskanál só.

A combokat kicsontozzuk. A csontos részekből levest főzhetünk, a többit a csirkemellel együtt vékonyabb szeletekre, majd csíkokra vágjuk. Amennyiben szeretjük, a combokon a bőrét is rajta hagyhatjuk, mert az jó ízt ad az ételnek.

A paprikát megmossuk, és kisebb kockákra szeljük.

A szalonnát felkockázzuk, és egy evőkanál zsírban lepirítjuk. A vöröshagymát megtisztítjuk, és kockákra vágjuk. A megpirult szalonnához adjuk, és megdinszteljük. Ezután beleforgatjuk a húst, és együtt sütjük, míg egy kis levet enged. Öntünk alá egy dl vizet, majd befűszerezzük köménnyel, fekete- és színes borssal, majoránnával, sóval. Ráborítjuk a tv-paprikát, és beleszeljük a fokhagymát.

Takarékon egy órán át rotyogtatjuk.

Közben elkészítjük a tarhonyát. A tojáshoz hozzáadjuk a lisztet, és jó kemény anyagot gyúrunk belőle. Egy sütőlap egyik végébe kevés lisztet szórunk, ebben időnként megmártjuk a tésztát, amit nagylyukú reszelőn lereszelünk. A tepsiben elegyengetjük a tarhonyát, majd langyos sütőben addig szárítjuk, amíg kezd kicsi színt kapni.

Ekkor egy serpenyőben felolvasztjuk a zsírt, ráborítjuk a tarhonyát, és pirosra sütjük benne. Felöntjük két dl forró vízzel, sózzuk, és puhára főzzük. Amennyiben szükséges, az elfőtt vizet pótolhatjuk.

A megpuhult ragura habarást készítünk. A tejfölben csomómentesre keverjük a lisztet, ezzel sűrítjük be az ételünket, amit a puhára főtt tarhonyával kínálunk.


1077 Budapest, Király u. 93. • +36 1 352 9804 +36 30 709 9726 • info@falusiturizmus.hu