Szalonnás csirkemell

Hozzávalók: 1 kg csirkemell, 50 dkg vékonyra szelt füstölt (vagy bacon) szalonna, 30 dkg trappista sajt, őrölt feketebors, só, 15 dkg liszt, 1 evőkanál őrölt paprika. A mártáshoz: 15 dkg vaj, 10 dkg liszt, 3 dl tej, csipetnyi szerecsendió, 1 kávéskanál só, csipetnyi őrölt feketebors. A sütéshez étolaj.

A csirkemelleket szeletekre vágjuk, mindkét oldalukat sózzuk, borsozzuk, és egy kicsit állni hagyjuk. A lisztet a paprikával összekeverjük, és megforgatjuk benne a húsokat.

Egy serpenyőben olajat hevítünk, ebben mindkét oldalukat megkapatjuk.

Besamel mártást készítünk. A vajat felolvasztjuk, belekeverjük a lisztet, és apránként, folytonos keverés mellett adagoljuk hozzá a tejet. Sóval, őrölt borssal és szerecsendióval fűszerezve sűrűre főzzük.

Egy hőálló edény aljába a csirkemellekből lerakunk egy sort. Befedjük szalonna csíkokkal. Ezt addig folytatjuk, míg a hússzeletek mind a helyükre kerülnek. A tetejét is befedjük szalonnával, és az egészet lelocsoljuk mártással. Akkor jó, ha az egészet beborítja a besamel. Fakanállal megigazgatjuk, hogy az aljára is lecsorogjon, majd gazdagon megszórjuk reszelt sajttal.

Az edényünket nem szükséges kizsírozni, mert a szalonna enged elegendő zsiradékot. A sózással is óvatosan bánjunk a szalonna miatt.

Előmelegített sütőben addig sütjük, amíg a teteje szép barna lesz. Kicsit hűtsük, utána szebben lehet szeletelni, de akár másnap, hidegtálra téve is fogyasztható.


1077 Budapest, Király u. 93. • +36 1 352 9804 +36 30 709 9726 • info@falusiturizmus.hu