Házi füstölt szalonnába tekert csirkemell torta

Hozzávalók: (1 püspökkenyér formába, 4 főre) 50 dkg csirkemell, 3 evőkanál tejföl, 3 tojás, 3 evőkanál liszt, 1 teáskanál só, csipetnyi őrölt feketebors, 1 kávéskanál házi ételízesítő, bazsalikom, zeller, petrezselyemzöld, 20 dkg füstölt szalonna, 20 dkg reszelt sajt. A salátához: tyúkhúr, saláta, gyermekláncfű, uborka, lucerna, édeskömény, rukkola, 2 evőkanál cukor, 1 kávéskanál só, csipetnyi bors, 1 evőkanál olívaolaj, fél citrom leve.

A sajtot lereszeljük. A csirkemellet apró kockákra vágjuk, és egy tálba tesszük. Sóval, őrölt borssal, házi ételízesítővel összekeverjük. Adunk hozzá tejfölt, lisztet, tojást, apróra vágott zöldfűszereket, és a sajt felét.

A füstölt szalonnát nagyon vékony szeletekre vágjuk, kibéleljük vele a sütőformát, ebbe kerül a csirkés massza. A szalonna szeletek végeit ráhajtjuk, és megszórjuk a megmaradt reszelt sajttal.

Előmelegített sütőben, 180 fokon 40 percig sütjük.

Friss salátát készítünk hozzá. A zöld leveleket átmossuk, kisebb darabokra vágjuk, az uborkát felkockázzuk. Az ízesítőket egy deci vízben összekeverjük, ezzel átforgatjuk a salátánkat. Természetesen más összetevőkből is elkészíthetjük, ami éppen a ház körül megtalálható.

A csirkemell tortát kihűtjük, kiborítjuk a formából, majd rézsútosan szeleteljük. Salátával és pirítóssal kínáljuk.


1077 Budapest, Király u. 93. • +36 1 352 9804 +36 30 709 9726 • info@falusiturizmus.hu