Májgaluskás becsinált leves

Hozzávalók: 1,5 kg kakas (vagy tyúk) hús, 70 dkg sárgarépa, 5 dkg sertészsír, 70 dkg petrezselyem, 2 vöröshagyma, 5 gerezd fokhagyma, 1 tv-paprika, 1 kisebb zellergumó, 2 szem szegfűbors, só, 1 teáskanál őrölt feketebors. A galuskához: 6 csirkemáj, 4 tojás, 1 kávéskanál só, 1 kávéskanál őrölt bors, 1 teáskanál zsír, zsemlemorzsa, 1 csokor petrezselyemzöld.

Négy liter vizet felforralunk. A húst kisebb darabokra felvágjuk, és a forró vízbe feltesszük. Amikor újra felforrt, azonnal takarékra vesszük, és éppen csak gyöngyözve főzzük tovább. Ezzel a módszerrel nem kell lehabozni a húslevest.

A zöldségeket megtisztítjuk. A vöröshagymát, fokhagymát, paprikát egészben, a petrezselyemgyökeret karikákra vágva tesszük bele. Fűszerezzük szegfűborssal, és egy evőkanál sóval.

A sárgarépát is karikákra vágjuk, de ezt először a zsírban átforgatjuk, és kevés levest aláöntve pár percig pároljuk, ezután tesszük a becsináltba, amitől szép színe lesz a levesünknek. Gyöngyöző forrással kb. két óra alatt megfőzzük. Idő közben őrölt borssal, és sóval még ízesítjük.

Amikor a levesünk már háromnegyed részben elkészült, megkeverhetjük a galuskát. A petrezselyemzöldet apróra vágjuk, a májat lekaparjuk, és összekeverjük vele. Adunk hozzá sót, zsírt, őrölt borsot, és tojásokkal, valamint zsemlemorzsával összekeverjük.

Legalább fél óráig pihentetjük, utána beleszaggatjuk a levesbe. Pár perc alatt megfőnek a galuskák, utána tálaljuk.


1077 Budapest, Király u. 93. • +36 1 352 9804 +36 30 709 9726 • info@falusiturizmus.hu