Mustáros pontyfilé babsalátával

Hozzávalók: 2 kg pontyfilé, 3 fej fokhagyma, 15 dkg liszt, 15 dkg zsemlemorzsa, só, 1 kávéskanál őrölt feketebors, 3 kávéskanál őrölt paprika, 4 dl mustár, a sütéshez étolaj. A babsalátához: 50 dkg fehérbab (vagy tarkabab), 4 kávéskanál só, 1 kávéskanál őrölt feketebors, 2 púpos kávéskanál őrölt paprika, 8 dl tejföl, 1,5 dl majonéz, 2 gerezd fokhagyma, 3 vöröshagyma.


A babot vízben puhára főzzük, leszűrjük, és félretesszük hűlni.


A pontyot a húsa felől 2-3 milliméterenként beirdaljuk, hogy az Y-szálkákat elvágjuk, a bőre pedig egyben maradjon, hogy összetartsa a szeleteket. Alaposan átsózzuk, és amennyiben módunkban áll, ebben kb. két óráig állni hagyjuk, hogy a só megdolgozza a halat.


Ezután a fokhagymát megtisztítjuk, és összezúzzuk. A pontyfiléket bőségesen megszórjuk vele, és újabb húsz percig félretesszük.


Rákanalazzuk a mustárt, és átforgatjuk benne. Hideg helyre rakjuk, amíg elkészítjük a babsalátát.


A meghűlt babot tálba borítjuk, hozzáadjuk a megtisztított, félfőre vágott vöröshagymát, a zúzott fokhagymagerezdeket, tejfölt, majonézt, paprikát, borsot és sót. Amikor minden benne van, alaposan összekeverjük, és tálalásig hűtőszekrénybe tesszük.


Panírt készítünk. Egy edénybe lisztet, zsemlemorzsát, őrölt paprikát, borsot és sót összekeverünk. Ebben átforgatjuk a mustáros pontyszeleteket, és egymás mellé, tálcára helyezzük. Húszpercnyi pihentetés alatt a mustár kicsit átüt a paníron, ezért még egyszer megforgatjuk a fűszeres, zsemlemorzsás lisztben. Bő, forró olajban mindkét oldalán szép pirosra sütjük, babsalátával kínáljuk.


Amennyiben a halnál kivártuk az időt, a fűszerek úgy megdolgozzák a benne maradt kisebb szálkákat is, hogy finom pontyfilét kapunk, amit még a gyerekek is biztonsággal fogyaszthatnak.


1077 Budapest, Király u. 93. • +36 1 352 9804 +36 30 709 9726 • info@falusiturizmus.hu