Hájas kocka

Hozzávalók: A kenéshez: 30 dkg háj, 10 dkg liszt. A tésztához: 60 dkg liszt, 1 evőkanál tejföl, 1 tojás, 1 kávéskanál kristálycukor, 4 dl langyos víz, 1 evőkanál 10%-os ecet. A közepébe 20 dkg (meggy) lekvár.

A hájat tíz deka finomliszttel összegyúrjuk. A hatvan deka lisztet nagyobb tálba borítjuk, beleborítjuk a langyos vizet, a tojást, az ecetet, a kristálycukrot, a tejfölt, és az egészet szép hólyagosra kidagasztjuk.

Amikor elkészült, lisztezett gyúródeszkán is átforgatjuk, és vékonyra kinyújtjuk. Vizes kézzel rácsipkedjük a hájat úgy, hogy mindenhol befedje a tésztát. Kezünkkel kicsit bele is nyomkodjuk, majd szorosan feltekerjük, mint a bejglit.

Végeit lezárjuk, lelisztezzük, és kisodorjuk vékonyra. Hajtogatjuk: először alulról a közepéig, majd felülről lefedjük, jobbról és balról középre hajtjuk. Sodrófával megcsapkodjuk, és harminc percig hűvös helyen (nem hűtőszekrényben) pihentetjük. Ezt a folyamatot még háromszor megismételjük, mindig ugyanabban az irányban hajtogatva.

Az utolsó pihentetés után újra kisodorjuk, majd kb. négy centis négyzetekre vágjuk. Minden második sor közepét a habroló végével (vagy kisebb pohárral) kiszúrjuk. A tele kockákat átkenjük vízzel, a lyukas formákat ráhelyezzük, és sütőpapírral bélelt tepsibe helyezzük.

Előmelegített sütőben 180-200 fokon (légkeveréssel) 15-20 perc alatt aranybarnára sütjük.

Amikor kihűlt, habzsákkal vagy teáskanállal sűrű lekvárt halmozunk a közepébe.

Megszórhatjuk porcukorral, és kínáljuk.


1077 Budapest, Király u. 93. • +36 1 352 9804 +36 30 709 9726 • info@falusiturizmus.hu