Kapros csirkeragu rösztikével

Hozzávalók: 6 nagyobb csirkecomb, 1 teáskanál só, 3 evőkanál mustár, 1 teáskanál őrölt bors, fél deci étolaj, 2 csokor kapor, 1 dl Szent György-hegyi rizling, 5 dl tejföl, másfél evőkanál liszt. Rösztike: 1 kg burgonya, 1 teáskanál só, csipetnyi őrölt bors, 5 evőkanál liszt, 1 tojás, a sütéshez étolaj.

A csirkecombokat kicsontozzuk. Lefejtjük róluk a bőrt, és éles késsel kimetsszük a csontokat. A filét felcsíkozzuk.

Serpenyőben felforrósított olajon fehéredésig sütjük a csirkét, közben sóval, borssal ízesítjük. Hozzáadjuk a mustárt és az egyik csokor finomra vágott kaprot. Felöntjük olaszrizlinggel, és hagyjuk, hogy kiforrjon.

Közben a tejfölből és lisztből habarást készítünk, és amikor a hús megpuhult, besűrítjük vele.

Összeforraljuk, végül rászórjuk a második csokor kaprot is.

A rösztikéhez meghámozzuk és lereszeljük a krumplit. Sóval, borssal ízesítjük, liszttel és tojással összedolgozzuk. Egy serpenyőben felhevítjük az olajat, és a masszából púpos evőkanálnyi adagokat halmozunk bele. Kicsit szétnyomkodjuk, majd mindkét oldalán ropogósra sütjük.

Tálalásnál a rösztikére kapros csirkeragut halmozunk, és Szent György-hegyi olaszrizlinget kínálunk hozzá.


1077 Budapest, Király u. 93. • +36 1 352 9804 +36 30 709 9726 • info@falusiturizmus.hu