Sokfűszeres marhalábszár burgonyalángossal

Sokfűszeres marhalábszár burgonyalángossal

Hozzávalók: A pácléhez: 2 dl vörösbor, 1 dl étolaj, 1 fej vöröshagyma, 5 gerezd fokhagyma, 1 teáskanálnyi koriander, borókabogyó, mustármag, szegfűbors, 5 db babérlevél. 1 kg marhalábszár, 1 dl étolaj, 10 dkg füstölt szalonna, 1 púpos evőkanál őrölt paprika, 5 db sárgarépa, 2 dl vörösbor, só. A lángoshoz: fél dl tej, 1 kávéskanál cukor, 2 dkg élesztő, 30 dkg burgonya, 40 dkg liszt, só, a sütéshez étolaj.

A készítés előtt 24 órával bepácoljuk a marhalábszár szeleteket. A hagymákat felvágjuk, a fűszereket durvára összetörjük, és a boros-olajos folyadékba tesszük, a lábszárral együtt.

Másnap a húst kiszedjük a pácból, és egy serpenyőben étolajon mindkét oldalukon hirtelen átsütjük, hogy a rostok lezáródjanak. A visszamaradt zsiradékon a kis kockákra vágott füstölt szalonnát üvegesre pirítjuk, beleborítjuk a páclevet, és az egészet összefőzzük. Belehelyezzük a hússzeleteket, felöntjük 3-4 dl vízzel, és fél óráig, fedő alatt, lassú tűzön pároljuk. Ekkor meghintjük őrölt paprikával, és belekeverjük a hasábokra vágott sárgarépát. Újabb egy órát főzzük, ezután kerül bele a vörösbor, és csak ekkor sózzuk az ételt. Újabb félórányi rotyogtatás után tálalhatjuk.

Főzés közben elkészítjük a burgonyalángost. A krumplit megtisztítjuk, kockára vágjuk, puhára főzzük, és áttörjük. A langyos, cukros tejben felfuttatjuk az élesztőt. Amikor megkelt, a liszt közepébe kis mélyedést készítünk, beleborítjuk, kevés lisztet szórunk rá. Letakarjuk, és 10 percig pihentetjük. Ezután összedolgozzuk az áttört krumplival, sóval, és langyos vízzel. Közepes lágyságúra gyúrjuk, és kétszeres mennyiségűre kelesztjük (ehhez kb. fél óra szükséges). Lisztezett deszkán kisodorjuk, kiszaggatjuk, kézzel kicsit széthúzkodjuk, és bő olajban mindkét oldalukon kisütjük.


1077 Budapest, Király u. 93. • +36 1 352 9804 +36 30 709 9726 • info@falusiturizmus.hu