Göngyölt tarja párolt rizzsel

Göngyölt tarja párolt rizzsel

Hozzávalók: 8 szelet sertéstarja, 30 dkg füstölt házi szalonna, 4 vöröshagyma, 1 dl paprikakrém, 3 gerezd fokhagyma, 1 dl házi ketchup, fél dl mustár, 1 teáskanál só, 1 kávéskanál őrölt bors. A sütéshez étolaj. A körethez: 20 dkg rizs, 2 dl étolaj, só, 1 kávéskanál őrölt feketebors, 1 vöröshagyma.

A rizshez étolajat keverünk, és kevés sóval ízesítve megpirítjuk. Beletesszük a megtisztított, négy részre vágott vöröshagymát, felöntjük háromszor annyi vízzel, mint amennyi a rizs, és őrölt borssal fűszerezve fedő alatt puhára főzzük.

A húsokat enyhén kiklopfoljuk, a szalonnát vékony szeletekre, majd csíkokra vágjuk. A vöröshagymát megtisztítjuk, és vékonyra csíkozzuk. A ketchupot és paprikakrémet összekeverjük. A fokhagymát megtisztítjuk, apró kockákra vágjuk.

A húsokat megkenjük paprikás ketchuppal, és mustárral, szórunk rá fokhagymát, teszünk bele szalonna-és vöröshagyma szeleteket is. Szorosan felgöngyöljük, majd két oldalról hústűvel megtűzzük. A töltött húsokat enyhén sózzuk és borsozzuk.

Amikor a serpenyőben az étolajunk már felforrósodott, levesszük a tűzről, óvatosan belehelyezzük a göngyölt tarjákat, és egy kanállal meglocsolgatjuk a húsok tetejét. Visszatesszük a lángra, majd fedő alatt, lassan puhára pároljuk. Idő közben megforgatjuk, és a végén a fedőt levéve szép mosolygós pirosra sütjük.

Párolt rizzsel, és házi savanyúsággal kínáljuk.


1077 Budapest, Király u. 93. • +36 1 352 9804 +36 30 709 9726 • info@falusiturizmus.hu