Betyárpörkölt „bagolyfül” nokedlivel

Betyárpörkölt „bagolyfül” nokedlivel

Hozzávalók: (10 főre) 80 dkg sertéstarja, 80 dkg sertéscomb, 20 dkg füstölt sonka, 2 nagyobb vöröshagyma, 1,5 dl étolaj, 5 gerezd fokhagyma, 1 teáskanál őrölt feketebors, 1 teáskanál só, 7 dl házi paradicsomos lecsó, 3 teáskanál őrölt paprika, 2 teáskanál paprikakrém. A nokedlihez: 10 tojás, 1 kg liszt, 2 teáskanál só, víz. A főzővízbe 1 teáskanál só, fél dl étolaj.

A vöröshagymát megtisztítjuk, kockákra vágjuk. Egy nagyobb lábas aljába étolajat öntünk, ebben elkezdjük párolni a hagymát.

Közben a húsokat 2×2 centis kockákra vágjuk. A sonkát kisebbekre aprózzuk, mert az keményebb, és nehezebben fő meg.

Az üveges vöröshagymával fehéredésig sütjük a tarját és a combot, közben fűszerezzük őrölt borssal, őrölt paprikával, hozzáadjuk a sonkát és a lecsót is. A sózással óvatosan bánjunk, mert a sonka, a paprikakrém és a lecsó is tartalmaz sót, inkább csak a végén pótoljuk, ha szükséges. Belenyomjuk a fokhagymát, lefedjük, és időnként átkeverve másfél óráig főzzük. Vizet csak akkor adjunk hozzá, ha elfőtte volna a levét, de ez nem valószínű.

A nokedlihez a tojásokat egy tálban sóval elhaboljuk. Apránként hozzáadjuk a lisztet, és annyi vizet, hogy megfelelő sűrűségű tésztát kapjunk. Nem kell simára keverni, úgy könnyebb lesz vele bánni.

Egy fazékban sóval és étolajjal vizet forralunk, ebbe deszkáról, vagy tányérból kanállal szaggatjuk ki a nokedliket, amelyek érdekes formájukról kapták a „bagolyfül” nevet.

Amikor megfőtt, leszűrjük, átöblítjük és a betyárpörkölt mellé kínáljuk.


1077 Budapest, Király u. 93. • +36 1 352 9804 +36 30 709 9726 • info@falusiturizmus.hu