Wekerle szelet

Wekerle szelet

Hozzávalók: 6 szelet sertéskaraj, 15 dkg liszt, 1 tojás, 4 babérlevél, só, őrölt feketebors, 6 szelet füstölt tarja, 3 dkg vaj, 1 teáskanál őrölt paprika, 3-4 dl sör, 1 csokor petrezselyemzöld, 50 dkg apró szemű krumpli, sertészsír, 4 evőkanál étolaj.

A hússzeleteken, két helyen bevágjuk a vékony hártyát, hogy sütés közben ne rántsa össze, majd kiklopfoljuk. Enyhén sózzuk, borsozzuk. A sóval óvatosan bánjunk, akár el is hagyhatjuk, mert a füstölt tarja sós.

A tarját vékony szeletekre vágjuk, és minden hús egyik oldalát beborítjuk vele. Hústűvel rögzítjük.

A krumplit meghámozzuk, megmossuk, és babérlevéllel, sóval ízesített vízben puhára főzzük.

Elkészítjük a sörtésztát. A lisztet, tojást, teáskanálnyi sót, őrölt paprikát sörrel sűrű palacsintatészta állagúra kikeverjük.

Egy serpenyőben harminc deka zsírt felmelegítünk. A sörös bundában megmártjuk a hússzeleteket, és azonnal a felhevített zsírba tesszük. Mindkét oldalukat aranyló barnára sütjük. Inkább csipesszel forgassuk, hogy a hús leve ne folyjon ki, ízletesebb lesz az ételünk. A serpenyőből kiszedve hűlni hagyjuk, majd a hústűket eltávolítjuk belőle.

A megfőtt krumplikat kiszedjük, lecsepegtetjük.

A petrezselymet apróra vágjuk. Három evőkanál étolajat kevés vajjal összemelegítünk, ebben kicsit megfuttatjuk a petrezselymet, így keverjük a krumplihoz.

A Wekerle szeletet a petrezselymes burgonyával tálaljuk.


1077 Budapest, Király u. 93. • +36 1 352 9804 +36 30 709 9726 • info@falusiturizmus.hu