Göndör patás túró pörkölt káposztával

Göndör patás túró pörkölt káposztával

Hozzávalók: (10 főre) 3 mangalica túró (orr), 60 dkg mangalica lapocka, 60 dkg mangalica tarja, 30 dkg mangalica füstölt szalonna, 2 kg savanyú káposzta, 20 dkg vöröshagyma, 4 babérlevél, 1 teáskanál só, 1 teáskanál őrölt kömény, 1 púpos teáskanál őrölt bors, 1 evőkanál őrölt paprika, 2 evőkanál mangalica zsír.

Előkészítjük a hozzávalókat. A füstölt szalonnát szeletekre vágjuk, beletesszük egy nagyobb lábasba, és kevés zsíron kisütjük. A ropogós szalonnát kiszedjük belőle, és a zsírjából is leöntünk, amennyiben soknak találjuk (kb. a fele elegendő).

A vöröshagymát megtisztítjuk, nagyobb szeletekre vágjuk. A mangalica húsokat sem szükséges apróra vágni, nagyobb kockákra daraboljuk.

A szalonna zsírjában megpároljuk a vöröshagymát, majd a tűzről félrehúzva fűszerezzük őrölt paprikával, őrölt borssal, köménnyel, kevés sóval és a babérleveleket is beledobjuk.

Rátesszük a húst, összeforgatjuk vele, és fél óráig rotyogtatjuk, hogy kiadja a levét. Ekkor borítjuk rá a lecsepegtetett káposztát és a mangalica túrót is. Összerázogatjuk, óvatosan megkeverjük. Amennyiben szükséges, pótolhatjuk vízzel a levét, és kb. egy óra alatt készre főzzük.

Tálalásnál tejfölt és friss kenyeret kínálunk hozzá.


1077 Budapest, Király u. 93. • +36 1 352 9804 +36 30 709 9726 • info@falusiturizmus.hu