Káposztás lepény

Káposztás lepény

Hozzávalók: (2 tepsihez) 50 dkg finomliszt, 50 dkg rétesliszt, 5 dkg élesztő, 1 evőkanál cukor, 4 dl tej, só, 10 evőkanál étolaj. A töltelékhez: 2 kg káposzta, só, zsír, 1 teáskanál őrölt feketebors. A tepsibe 2 evőkanál zsír, a tészták kenéséhez pár evőkanál étolaj.

Két deci langyos tejbe kevés cukrot szórunk, belemorzsoljuk az élesztőt, egy evőkanál lisztet. A kétféle lisztet tálba borítjuk, ráöntjük a felfutott élesztőt, és annyi langyos tejet öntünk még hozzá, hogy puhább, lágyabb alapot kapjunk. Amikor kidagasztottuk, beledolgozzuk az étolajat is. Hólyagosra kidolgozzuk, liszttel meghintjük a tetejét, és konyharuha alatt egy órán át kelesztjük.

A káposztát lereszeljük, besózzuk, kicsit állni hagyjuk. A levét kinyomjuk, és forró zsírban feltesszük sülni. Ízesítjük őrölt borssal, majd langyosra hűtjük.

A megkelt tésztát lisztezett deszkán négy cipóra osztjuk, ezeket egyenként kidolgozzuk, majd tepsi nagyságúra sodorjuk.

A sütőformát kizsírozzuk, az aljába sodrófa segítségével belehelyezzük az első tésztát. Megrakjuk a káposzta felével, és beborítjuk a második tésztával. Villával átszurkáljuk, majd étolajjal átkenjük. Előmelegített sütőben harminc percig sütjük. Amikor már szép színes a teteje, kivehetjük. Újra átkenjük olajjal, konyharuhával letakarjuk, és így hagyjuk hűlni. Utána kockákra vágva kínáljuk.

A második tésztát ugyanígy készítjük el.


1077 Budapest, Király u. 93. • +36 1 352 9804 +36 30 709 9726 • info@falusiturizmus.hu