Répaleves

Répaleves

Hozzávalók: (10 főre) 2,5 kg takarmányrépa, 3 vöröshagyma, 1 egész füstölt csülök, 2 fakanál sertészsír, 3 kanál liszt, 6 gerezd fokhagyma, 6 babérlevél, 2 teáskanál majoránna, 2 teáskanál őrölt fehérbors, 2 evőkanál őrölt fűszerpaprika, 4 teáskanál só, 4 evőkanál ecet, 4,5 dl tejföl.

A csülköt kisebb darabokra vágva fazékban félpuhára főzzük (legalább egy óra kell hozzá). A répát megtisztítjuk, hosszában félbevágjuk, és nagy lyukú reszelőn legyaluljuk. Forró, 4 evőkanál ecettel ízesített, enyhén sós vízzel leforrázzuk, és ebben egy fél óráig állni hagyjuk, hogy könnyebben puhuljon, és az édeskés ízét elveszítse. Ezután leszűrjük, és lábosba szedjük. Felöntjük annyi vízzel, hogy ellepje, majd fehérborssal, babérlevéllel, 2 kockára vágott vöröshagymával, és apróra szelt fokhagymával együtt feltesszük főni. Kb. fél óra múlva az előfőzött csülköt a levével együtt nagyobb fazékba öntjük, és hozzákeverjük a répát. Majoránnával fűszerezzük, és együtt főzzük tovább.

Rántást készítünk. Sertészsírt hevítünk, megpirítunk benne 2 kanál lisztet. Egy fej vöröshagymát kockákra vágva hozzákeverünk, és tovább pároljuk. A tűzről félrehúzva összekeverjük őrölt paprikával, és felöntjük vízzel. Összeforraljuk, és beleöntjük a levesbe.

A maradék egy kanál lisztünket kevés vízzel simára keverjük, majd hozzáadjuk a tejfölt. Ezzel is ízesítjük a levest. Megkóstoljuk, és ha szükséges sót, vagy ecetet adunk hozzá.


1077 Budapest, Király u. 93. • +36 1 352 9804 +36 30 709 9726 • info@falusiturizmus.hu