Balatoni süllő tormás mártással

Hozzávalók: 1 db süllő, 30 dkg vaj, 2 evőkanál teljes kiőrlésű liszt, 2 szem krumpli, 5 evőkanál reszelt torma, tárkonylevél, csokornyi petrezselyemzöld, só, 4 dl főzőtejszín, 1 citrom, 3 dl hal alaplé.

A megtisztított süllőt kívül-belül besózzuk, és ebben 10-15 percig állni hagyjuk. Közben a száját kipeckeljük, hogy sütés után bele tudjuk tenni a citromot. Még szebb lesz a formája, ha egy cérnával a fejét a farkával összekötjük úgy, hogy kicsit behajlítjuk a süllőt.

Egy tepsi alját kikenjük vajjal, ráhelyezzük a halat. Gerincét sűrűn megrakjuk vajforgácsokkal, locsolunk rá és mellé 1-2 dl hal alaplevet.

Alufóliával lefedjük, és előmelegített sütőben kb. 20-25 perc alatt megsütjük. A fóliát levesszük róla, és visszatoljuk, hogy még egy kis színt kapjon a süllő.

A krumplit négyfelé vágjuk, és enyhén sós vízben megfőzzük. Elkészítjük a mártást. A tormát megtisztítjuk, és lereszeljük. Lábosba tesszük, és összemelegítjük a liszttel. Felöntjük tejszínnel, felforraljuk, közben folyamatosan keverjük. Két evőkanálnyi hal alaplevet ebbe is teszünk, ízlés szerint sózzuk, és 20 dkg vajat olvadásig keverünk benne. Összeforraljuk, és a megsült halra kanalazzuk. Mellé helyezzük a főtt burgonyát. Zöldfűszerekkel, citrommal, színes paprikával díszíthetjük.


1077 Budapest, Király u. 93. • +36 1 352 9804 +36 30 709 9726 • info@falusiturizmus.hu