Balatoni fogassüllő uborkás mártogatóssal

Hozzávalók: 2 süllő, vagy egy nagyobb fogas, só, őrölt feketebors, 1 citrom, 1 csokor petrezselyemzöld, 3 gerezd fokhagyma, 10 dkg liszt, a sütéshez 0,5 l étolaj. A mártogatóshoz: 50 dkg kígyóuborka, só, őrölt bors, 3 dl tejföl, 4 gerezd fokhagyma. A körethez: 50 dkg újburgonya, só, 10 dkg vaj, 1 csokor zöldfűszer: petrezselyem, snidling, lestyán.

Vizet forralunk, ebbe beletesszük a hideg vízben átdörzsölt, apró újburgonyát. Fedő alatt puhára főzzük.

A megtisztított, kibelezett halat fél centinként beirdaljuk, majd sóval, borssal fűszerezzük. Fél citrom levével kívül-belül meglocsoljuk. Hasüregébe csokorba szedett zöldfűszereket, és zúzott fokhagymákat teszünk. Lisztben átforgatjuk, és forró zsiradékban, mindkét oldalán szép színesre sütjük. 15-20 perc alatt elkészül.

Az uborkát héjával együtt lereszeljük, csipetnyi sót szórunk rá, és kinyomjuk a levét. Összekeverjük házi tejföllel. A fokhagymát apróra vágva tegyük bele. Sóval, borssal ízesítjük, majd a hal és a köret elkészültéig hűtőszekrényben tároljuk.

Egy serpenyőben felolvasztjuk a vajat. A zöldfűszereket aprítva rászórjuk, és hirtelen megfuttatjuk rajta. Még mielőtt megbarnulna, rászedjük a főtt újburgonyát, sózzuk, és összekeverjük.

A mindkét oldalán szép színesre sült fogassüllőt egy szalvétán lecsepegtetjük. Egy pecsenyéstálra először a köretet tesszük, ez jó támaszt nyújt a halnak. Citromkarikákkal díszítjük, és az uborkás mártogatóssal együtt kínáljuk.


1077 Budapest, Király u. 93. • +36 1 352 9804 +36 30 709 9726 • info@falusiturizmus.hu