Tejfölös saláta krumpli puffanccsal

Hozzávalók: A salátához: 1 nagyobb fej saláta, 20 dkg füstölt szalonna, 4 gerezd fokhagyma, só, 2 dl tejföl. Öntet: 2 dl víz, 2 teáskanál cukor, 1 evőkanál ecet, csipetnyi só. A puffancshoz: 30 dkg krumpli, 30 dkg liszt, 1 tojás, 2 kávéskanál só, 2,5 dkg élesztő, 2 dl tej, 1 teáskanál cukor, a sütéshez étolaj.

A salátát leveleire szedjük, alaposan megmossuk, és kisebb darabokra tépkedjük. Megsózzuk, átforgatjuk vele, és állni hagyjuk.

A fokhagymát megtisztítjuk, és kis kockákra vágjuk. A füstölt szalonnát is felkockázzuk, kisütjük a zsírját, ráborítjuk a fokhagymát és gyenge tűzön összesütjük, vigyázva, nehogy a fokhagyma megégjen és megkeseredjen.

A salátát a sóból kinyomjuk, és a hagymás zsírba tesszük.

Amíg összepárolódik, öntetet készítünk hozzá. A vizet cukorral, ecettel, csipetnyi sóval elkeverjük, ráöntjük a salátára és összeforraljuk.

A tűzről levéve hozzáadjuk a tejfölt.

A puffancsokhoz először a krumplit megtisztítjuk, kockákra vágjuk, megfőzzük, áttörjük, és hűlni hagyjuk.

A langyos tejbe csipetnyi sót, csapott evőkanálnyi cukrot keverünk, belemorzsoljuk az élesztőt, evőkanálnyi lisztet szórunk rá, és megvárjuk, míg megkel.

A lisztbe egy tojást, sót és a meghűlt burgonyát tesszük, majd kelt tészta állagúra megdagasztjuk. Liszttel megszórjuk, és ötven percig pihentetjük.

A megkelt tésztát lisztezett deszkán kézzel szétnyomkodjuk, és pogácsaszaggatóval kiszúrjuk.

Bő, forró olajban kisütjük, frissen kínáljuk a saláta mellé.


1077 Budapest, Király u. 93. • +36 1 352 9804 +36 30 709 9726 • info@falusiturizmus.hu