Sodrott rétes

Hozzávalók: (8 rúd réteshez) 50 dkg finomliszt, 50 dkg rétesliszt, 3 tojás, 25 dkg sertészsír, 1 teáskanál só, 5 dl tejföl, fél dl citromlé 2 dl vízben elkeverve.

A töltelékhez: 20 dkg búzadara, fél dl étolaj, teáskanálnyi só, 4-5 evőkanál cukor, 2 üveg magozott meggy. A rétes tetejére 2 dl tejföl, 5 dkg porcukor.

A kétféle lisztet a sóval és a zsírral egy dagasztótálban összemorzsoljuk. Beleütünk három kisebb méretű tojást, rákanalazzuk a tejfölt, és a vízben feloldott citromlével alaposan kidolgozzuk, hogy jól sodorható tésztát kapjunk. Ezt legalább egy órát pihentetjük, de minél tovább áll, annál könnyebb lesz vele dolgozni.

Közben elkészítjük a tölteléket. A búzadarát kevés olajon aranyló barnára pirítjuk. Felengedjük két dl vízzel, kevés sót szórunk bele, és addig főzzük, amíg a levét elpárologja. Ekkor félretesszük hűlni.

A megpihent tésztát nyolcfelé választjuk, és mindegyiket kigombócozzuk. Lisztezett deszkán egyenként vékonyra kisodorjuk. Az elsőt megszórjuk a pirított dara felével, és egy üvegnyi lecsurgatott meggyel gazdagon megrakjuk. Ízlés szerint cukorral édesítjük, és feltekerjük. Sütőlemezre helyezzük. Tetejét átkenjük tejföllel, és előmelegített sütőben, kb. 25 perc alatt készre sütjük. Még melegen megszórjuk porcukorral, és felszeleteljük. A tepsit kikenni nem szükséges, mert a rétes tartalmaz megfelelő mennyiségű zsiradékot.

A következő cipót ugyanígy készítjük el, a többit pedig tetszőleges töltelékkel ízesíthetjük, vagy félretehetjük egy későbbi sütéshez. Le lehet fagyasztani, majd kiolvasztás után fel lehet dolgozni, mint a friss tésztát.

A sodort rétes további előnye, hogy másnaposan is frissként fogyasztható, ha (mikró) sütőben átmelegítjük, olyan, mintha aznap készítettük volna.


1077 Budapest, Király u. 93. • +36 1 352 9804 +36 30 709 9726 • info@falusiturizmus.hu