Tárkonyos betyárpecsenye ízletes tócsnival

Hozzávalók: 1 kg sertéstarja, 4 dl étolaj, 3 kávéskanál só, 2 kávéskanál fehérbors, 3 vöröshagyma. Mártás: 45 dkg laskagomba, 2 evőkanál sertészsír, 2 vöröshagyma, 2 kávéskanál őrölt paprika, 1 dl paradicsomlé, 1 kávéskanál fehérbors, 2 teáskanál tárkony, 2 kávéskanál só, 1 kávéskanál bazsalikom, 3 dl víz, másfél dl tejföl, fél del tej, 3 evőkanál liszt. Tócsni: 80 dkg burgonya, 7 dkg liszt, 1 teáskanál só, 2 kávéskanál fehérbors, 2 nagy vöröshagyma, 2 gerezd fokhagyma, 2 tojás.

A tarját szeletekre vágjuk és a készítés előtti este bepácoljuk sóval, borssal, étolajjal. Csíkokra vágjuk a vöröshagymát, és azzal rétegezve helyezzük egy tálba, majd hideg helyre tesszük.

Másnap a pácolajban a húsokat színesre sütjük. Kiszedjük, és a zsírjában megpirítjuk a pácban érlelt hagymakarikákat is. Azt is félretesszük a tálaláshoz.

A többi vöröshagymát is megtisztítjuk, kockákra vágjuk. A felét egy fakanálnyi zsíron megpároljuk.

A tócsnihoz a krumplit lereszeljük, hozzáadjuk a pirított vöröshagymát, a reszelt fokhagymát, a tojásokat, fűszereket és kevés liszttel összedolgozzuk. A hús leszűrt pecsenyezsírjába kanállal tócsnikat lapítunk a masszából. Mindkét oldalukon színesre sütjük, és tányérra kiszedjük.

A mártáshoz egy lábasban megdinszteljük a maradék vöröshagymát, hozzáadjuk az őrölt paprikát, a paradicsomlevet és a vizet. A többi fűszerrel ízesítjük, és a kockákra vágott gombát is beleborítjuk, fedő alatt puhulásig főzzük.. A lisztet apránként simára keverjük tejjel és tejföllel, és ezzel sűrítjük az ételünket.

Tálalásnál a frissen sült húsra mártást kanalazunk, mellé kínáljuk a tócsnit és a sült hagymakarikákat.


1077 Budapest, Király u. 93. • +36 1 352 9804 +36 30 709 9726 • info@falusiturizmus.hu