Sertéstarja nagydobosi sütőtökkel

Sertéstarja nagydobosi sütőtökkel

Hozzávalók: 80 dkg sertéstarja, 70 dkg sütőtök, 1 póréhagyma, 4 evőkanál étolaj, 2 édes hagyma (vagy vöröshagyma), só, 1 kápia paprika, 3 gerezd fokhagyma, őrölt feketebors, őrölt gyömbér, 1 evőkanál szójaszósz, 1 teáskanál csípős paprikakrém, 1 csokor petrezselyemzöld.

A tarját felszeleteljük, enyhén kiklopfoljuk. Mindkét oldalukon sózzuk, borsozzuk, és csipetnyi gyömbért szórunk rá.

Egy serpenyőben két evőkanál étolajon átsütjük a húsokat. Mindkét oldalukat megkapatjuk, hogy szép színesek legyenek. Öntünk alá fél deci vizet, és fedő alatt pároljuk.

Közben a sütőtököt vékony szeletekre, majd hasábokra daraboljuk. A póréhagymát, édes hagymát és kápia paprikát felkarikázzuk. A petrezselymet apróra vágjuk.

A megpuhult húsokat kiszedjük egy tálba. Zsírját további két evőkanál étolajjal pótoljuk, ráborítjuk a hagymákat, majd pár perc múlva a tököt, a kápia paprikát, a szójaszószt, a zúzott fokhagymát is hozzáadjuk. Amikor kicsit lesült, fűszerezzük sóval, borssal, csípős paprikakrémmel. Öntünk alá egy deci vizet, és fedő alatt roppanósra főzzük az egészet.

A sertéstarját ezzel a finom, sütőtökös körettel tálaljuk.


1077 Budapest, Király u. 93. • +36 1 352 9804 +36 30 709 9726 • info@falusiturizmus.hu