Babgulyás rántva

Babgulyás rántva

Hozzávalók: 80 dkg sertéscomb, 30 dkg füstölt nyúlja (vagy tarja, csülök), 80 dkg tarkabab, 1 teáskanál őrölt feketebors, 4 teáskanál őrölt paprika, 6 babérlevél, 2 vöröshagyma, 6 gerezd fokhagyma, 4 evőkanál liszt, 3 evőkanál sertészsír, só, 2 evőkanál 20%-os ecet. A tálaláshoz tejföl.

A babot előválogatjuk, többször átmossuk, és hideg vízben feltesszük főzni. Babérlevelet, durvára vágott fokhagymagerezdeket, és a kockákra vágott füstölt húst tesszük csak bele.

A pörkölthöz a felaprított vöröshagymát üvegesre pároljuk. A sertéscombot felkockázzuk, a hagymához keverjük. Fűszerezzük két teáskanál őrölt paprikával, őrölt feketeborssal, egy csapott evőkanál sóval. Amikor levet engedett, lefedjük, és fedő alatt puhulásig főzzük. Amennyiben szükséges, kevés vizet önthetünk alá.

Rántást készítünk. Két evőkanál zsírban a lisztet szép barnára pirítjuk. Kicsit félrehúzzuk, majd elkeverünk benne két teáskanál őrölt paprikát, egy kávéskanál sót, majd hideg vízzel apránként, kevergetve felengedjük.

Amikor félfővésben van a bab, egy evőkanál sóval ízesítjük, a levét pótoljuk, és újabb fél órára visszatesszük.

Ekkorra minden megpuhul. A babra ráöntjük a pörköltet, a rántással besűrítjük, és ecettel ízesítjük. Összeforraljuk, és már tálalhatjuk is.


1077 Budapest, Király u. 93. • +36 1 352 9804 +36 30 709 9726 • info@falusiturizmus.hu