Tárkonyos-tejszínes gímszarvas raguleves

Hozzávalók: (6 főre) 1 kg gímszarvas gerinc, 4 sárgarépa, 3 petrezselyemgyökér, 3 gerezd fokhagyma, 1 kis zellergumó, 6 rózsa karfiol, 1 karalábé, 1 paradicsom, 20 dkg rókagomba, 10 dkg zöldborsó, 1 fakanál vaddisznózsír, 1 evőkanál liszt, 2 babérlevél, 2 teáskanál só, 1 kávéskanál őrölt fehérbors, 20 szem egészbors, 1 teáskanál tárkony, 1 dl főzőtejszín.

A húst a hártyáktól megtisztítjuk és kockákra vágjuk. Bő egy liternyi forró vízbe helyezzük, dobunk mellé két babérlevelet, majd elkezdjük főzni.

Közben a zöldségeket megtisztítjuk. A karfiolt kisebb rózsákra szétválasztjuk. A zellert, karalábét kockákra, a sárgarépát és petrezselymet félkarikákra vágjuk.

Amikor a hús habja feljön, átszűrjük. Egy másik edényben fakanálnyi vaddisznózsíron színesre pirítjuk a szarvashúst. Megszórjuk kevés liszttel, azzal is összesütjük, majd kétliternyi meleg vízzel felöntjük. Beletesszük a fokhagymát, teatojásban az egészborsot, a fehérborsot, a tárkony felét, és megsózzuk. Ezekkel a fűszerekkel félkészre főzzük.

Ekkor adhatjuk hozzá a rókagombát, a paradicsomot, a felaprított zöldségeket. Újra öntünk rá vizet, és az egészet puhulásig főzzük.

Beletesszük még a karfiolt és a zöldborsót, ezeknek már nem sok idő kell. Utoljára belecsurgatjuk a tejszínt, és a tárkony másik felével összeforraljuk.

Aki szereti a savanykás ízeket, kevés citromlevet csurgathat a levesbe.


1077 Budapest, Király u. 93. • +36 1 352 9804 +36 30 709 9726 • info@falusiturizmus.hu