Kenyérlángos

Kenyérlángos

Hozzávalók: (20 főre) a kovászhoz: 1 kg liszt, 15 dkg élesztő, 1 kg főtt, áttört krumpli. A lángoshoz: 6 kg liszt, maréknyi só, langyos víz, 2 dl étolaj. A tetejére: 2 kg füstölt szalonna, 2 fej fokhagyma, 4 liter tejföl, 50 dkg kapor, 2 teáskanál só.

A sütés előtti este a hozzávalókból langyos vízzel kovászt készítünk. Másnap a lisztet teknőbe borítjuk, mellétesszük a kovászt. Langyos vízben feloldjuk a sót, és ezzel kidagasztjuk a tésztát. Alaposan kidolgozzuk. Ököllel jól megnyomkodjuk, széleit meghúzkodjuk, hogy levegőt kapjon, majd a szélétől a közepe irányában felhajtjuk a tésztát. Dagasztás után liszttel megszórjuk a tetejét, abrosszal letakarjuk, és meleg helyen másfél óráig kelesztjük.

A füstölt szalonnát felkockázzuk. A fokhagymát megtisztítjuk, és átnyomjuk. A kaprot apróra vágjuk. A tejföl felét fokhagymával, és sóval, a többit kaporral és sóval kikeverjük.

A megkelt tésztából gombócnyi darabkákat kiszakítunk, majd letakarva még 15 percig pihentetjük. Ezután étolajjal átkenjük a tetejét, és kikent sütőformában lángos alakúra széthúzkodjuk. Fokhagymás, és kapros tejfölt kenünk rá, és mindegyikre szórunk a kockázott szalonnából. Felfűtött kemencében, vagy előmelegített sütőben pirosra sütjük.


1077 Budapest, Király u. 93. • +36 1 352 9804 +36 30 709 9726 • info@falusiturizmus.hu