Pandúr gulyás velőgombóccal

Hozzávalók: 1,5 kg birkaoldalas és birkanyak, 1 karalábé, 1 zellergumó, 3 paprika, 1 vöröshagyma, 1 karfiol, 1 burgonya, 1 sárgarépa, 1 petrezselyemgyökér, 1 szál zellerzöld, 1 teáskanál kapor, 1 teáskanál őrölt bors, 1 kávéskanál kömény, só, 3 fakanál zsír. A gombóchoz: 50 dkg sertésvelő, 2 fakanál sertészsír, 1 teáskanál majoránna, 2 zsemle, só, 1 kávéskanál őrölt bors, 1 kávéskanál kapor, 2 dl tej, 2 tojás.

A húsokat nagyobb darabokra felvágjuk. Egy fazékban zsírt olvasztunk, lepirítjuk rajta a birkaoldalast és nyakat. Közben megtisztítjuk a zöldségeket, és ezeket is nagyobb darabokra vágjuk. A vöröshagymát egyben, a belső sárga héjával együtt meghagyjuk, mert ez szép színt ad majd a levesünknek. A karfiolból négy nagyobb rózsát leválasztunk. Ez utóbbi kivételével a többi zöldségfélét a hússal összeforgatjuk, majd felengedjük annyi vízzel, hogy ellepje. Ekkor kaporral, őrölt borssal, őrölt köménnyel és teáskanálnyi sóval fűszerezzük, és elkezdjük főzni.

A levesbetéthez a hártyázott velőt kisebb darabokra vágjuk, és felhevített zsíron lepirítjuk. Majoránnával, őrölt borssal, kaporral fűszerezzük. A száraz zsemléket szétvágjuk, tejben megáztatjuk, és kicsit kinyomva a megsült velőre tesszük. Két felvert tojással és sóval összekeverjük. Ízesíthetjük még, ha szükséges.

Amikor a húsok megpuhultak a levesben, beletesszük a karfiolt, majd pár perc múlva a velőgombócokat is beleszaggatjuk. Kicsit forraljuk, és már lehet is tálalni.


1077 Budapest, Király u. 93. • +36 1 352 9804 +36 30 709 9726 • info@falusiturizmus.hu