Halfasírt zöldségágyon

Hozzávalók: (10 főre) 1,5-2 kg filézett vegyes hal (harcsa, busa, amur, ponty), 2 vöröshagyma, 5 gerezd fokhagyma, só, őrölt feketebors, 3 tojás, 3 teáskanál őrölt paprika, 7 evőkanál zsemlemorzsa, 20 dkg füstölt szalonna, 2 csokor petrezselyemzöld. A sütéshez fél liter étolaj. A körethez: 1 nagyobb színes paprika, 1 padlizsán, 1 cukkini, 1 lila hagyma, 4 gerezd fokhagyma, 1 fürt koktélparadicsom, 3 fej gomba, 1 kávéskanál őrölt bors, 1 teáskanál só, 3 evőkanál étolaj.

A szalonnát felaprítjuk, egy kisebb edényben kisütjük a zsírját. Összeforgatjuk a hat-nyolcfelé szelt vöröshagymával, és kicsit megpároljuk. A petrezselymet finomra vágjuk.

A halfiléket kockázzuk, majd fűszerezzük három teáskanál sóval, két teáskanál őrölt borssal, kevés összevágott fokhagymával. Összeforgatjuk, és apró lyukú darálón a szalonnás hagymával együtt ledaráljuk.

Újra fűszerezzük két teáskanál sóval, egy teáskanál borssal, a maradék fokhagymával, és az aprított petrezselyemmel. Összeállítjuk három tojással, hét evőkanál zsemlemorzsával, három teáskanál őrölt paprikával.

Ezt a masszát félretesszük pihenni. Legjobb, ha egy éjszakát hideg helyen áll.

Zöldségágyat készítünk hozzá. A lila hagymát megtisztítjuk, nagyobb darabokra vágva egy serpenyőben kevés étolajon elkezdjük fonnyasztani. Ugyanígy aprítjuk a gombákat, a paprikát és ezeket is hozzáadjuk. A cukkinit karikázva helyezzük bele, a padlizsánt fél szeletekben, a fokhagymát vékony csíkokban. Később tesszük rá a félbevágott paradicsomokat. Összekeverjük, sóval, borssal ízesítjük, és a köret már el is készült.

A megpihent halmasszából vizes kézzel diónyi gombócokat formázunk. Egy serpenyőben felmelegítjük az étolajat, ebben mindkét oldalán szép színesre sütjük a fasírtokat.

Lecsepegtetjük és a zöldkörettel együtt kínáljuk.


1077 Budapest, Király u. 93. • +36 1 352 9804 +36 30 709 9726 • info@falusiturizmus.hu