Berényi szelet beréttel

Berényi szelet beréttel

Hozzávalók: a berényi szelethez: 8 szelet tarja, 15 dkg liszt, 3 teáskanál só, 2 kávéskanál őrölt feketebors, 3 teáskanál őrölt paprika, fél dl étolaj. A beréthez: 10 db közepes nagyságú burgonya, 1 nagy fej vöröshagyma, 2 teáskanál só, 10 dkg sajt, 2 tojás, 3 dl tejföl, fél dl étolaj, 5 púpos evőkanál liszt, két és fél dl tej.

A krumplit héjában félpuhára főzzük.

A hússzeleteket enyhén átsózzuk. A tepsit kiolajozzuk. A lisztben elkeverjük az őrölt paprikát, és ebben átforgatjuk a hússzeleteket. Egymás mellé lerakjuk a sütőformába. Borsot őrölünk rá, és az egészet tejföllel jó vastagon átkenjük. A tetejére sajtot reszelünk.

A beréthez a burgonyákat meghámozzuk. A sütőedényt kiolajozzuk, és belekarikázzuk a krumplikat. A vöröshagymát megpucoljuk, vékony csíkokra vágjuk, és a burgonyához keverjük. Ízlés szerint sózzuk, borsozzuk.

Palacsinta tésztát készítünk rá. A lisztet két tojással és kevés tejjel simára keverjük, majd apránként hozzáadagoljuk a többi tejet is. Ezt a krumplis hagymára ráöntjük, és amennyiben mindkét sütőedényünk elfér egymás mellett, akkor a hússal együtt kb. 30 perc alatt mosolygós pirosra sütjük.


1077 Budapest, Király u. 93. • +36 1 352 9804 +36 30 709 9726 • info@falusiturizmus.hu