Húsos rakott burgonya zöld dió befőttel

Húsos rakott burgonya zöld dió befőttel

Hozzávalók: 1 kg burgonya, 50 dkg darált sertéshús, 1 vöröshagyma, 2 evőkanál sertészsír, 2 teáskanál só, 1 kávéskanál őrölt feketebors, 2 teáskanál őrölt paprika, 3 gerezd fokhagyma, 1 tojás, 2 evőkanál tejföl, 2 evőkanál zsemlemorzsa, 1 üveg zöld dió befőtt.

A burgonyát héjában megfőzzük.

A vöröshagymát megtisztítjuk, felkockázzuk, és kevés zsiradékban megdinszteljük. Ráborítjuk a darált húst, összekeverjük. Azonnal fűszerezzük egy teáskanál sóval, kávéskanálnyi őrölt borssal, két teáskanál őrölt paprikával, és a finomra vágott fokhagymával. Puhára pároljuk.

Közben a megfőtt burgonyát meghámozzuk, és karikákra vágjuk.

Az elkészült húsra ütünk egy tojást, adunk hozzá tejfölt, és összekeverjük. Kicsit hűlni hagyjuk.

A tepsinket kizsírozzuk, megszórjuk az alját zsemlemorzsával, majd beterítjük burgonya karikákkal. Enyhén megsózzuk, és megrakjuk darált hússal. Addig rétegezzük a krumplit és a húst, amíg a hozzávalók elfogynak. A felső sor mindig burgonya legyen. Ezt is megsózzuk, kevés zsírral megcsepegtetjük, és átkenjük tejföllel.

Kemencében, vagy előmelegített sütőben fél óra alatt barnára sütjük. Kicsit hűlni hagyjuk, utána kockákra vágva tálaljuk. Zöld dió befőttet kínálunk mellé.


1077 Budapest, Király u. 93. • +36 1 352 9804 +36 30 709 9726 • info@falusiturizmus.hu