Löszpincesori marhapörkölt bográcsban

Löszpincesori marhapörkölt bográcsban

Hozzávalók: 2 kg marhahús, a pácolásához borókabogyó, őrölt babérlevél, egész feketebors, ecet. 5 dkg szárított vargánya, 30 dkg sertésvelő, 20 dkg mangalica zsír, 2 fej vöröshagyma, 3 paradicsom, 3 zöldpaprika, 3 gerezd fokhagyma, 1 evőkanál mustár, 1 evőkanál csípős paprikakrém, só, bors, 5 dkg füstölt mangalica szalonna, 4 evőkanál őrölt fűszerpaprika, 1 dl vörösbor.

A nokedlihez: 50 dkg liszt, 3 tojás, só, 1 csokor apróra vágott kapor.

A főzés előtt egy nappal a kockákra vágott marhahúst a fűszerekkel bepácoljuk, ecetes vízzel felöntjük, és ebben állni hagyjuk, hogy másnapra jól átpuhuljon.

A szalonnát kockákra vágjuk, és a zsírban 1 teáskanál sóval megszórva kisütjük. A hagymát is apróra szeleteljük, és a szalonnás zsírban üvegesre pároljuk. Kicsit félretesszük hűlni, majd elkeverjük benne az őrölt paprikát, és beleöntjük a felkockázott marhahúst. 5-10 percnyi pörkölés után hozzáadjuk a karikákra vágott zöldpaprikát és paradicsomot, összesütjük, majd felöntjük fél liter vízzel. Zúzott fokhagymával, őrölt feketeborssal, sóval, paprikakrémmel, és mustárral ízesítjük a szaftját. Kicsit pároljuk, majd beledobjuk a vargányát.

Amikor már majdnem megpuhult a hús, 1 dl vörösborral nyakon öntjük, és belekeverjük a sertésvelőt. Együtt készre főzzük.

Közben a hozzávalókból a szükséges mennyiségű víz hozzáadásával nokedli tésztát keverünk, amit forró, sós vízben kifőzünk, és az elkészült pörkölt mellé kínálunk.


1077 Budapest, Király u. 93. • +36 1 352 9804 +36 30 709 9726 • info@falusiturizmus.hu