Kakaskirály rétestésztában

Kakaskirály rétestésztában

Hozzávalók: egy megtisztított, feldarabolt kakas, 2 fej vöröshagyma, 3 evőkanál sertészsír, 1 púpos evőkanál őrölt fűszerpaprika, 1 teáskanál őrölt feketebors, 2 teáskanál só, 3 gerezd fokhagyma, 4 dl tejföl, 10 dkg liszt. A réteshez: 40 dkg félfogós liszt, 1 tojás, 1 csapott teáskanál só, 1 evőkanál sertészsír a tésztába, további 2-3 evőkanálnyi a locsoláshoz, és a kenéshez.

A vöröshagymát megtisztítjuk, felkockázzuk, és egy nagyobb lábosban, sertészsíron üvegesre pároljuk. Először csak kevés vizet öntünk rá, hogy sűrűbb legyen a szaftja. Hozzákeverjük a kakas húst, felöntjük kb. egy liternyi vízzel, és fedő alatt főzzük, amíg felforr. Ekkor fűszerezzük őrölt paprikával, borssal, sóval, fokhagymával. Lassú tűzön másfél-két órán át puhítjuk.

Közben elkészítjük a rétest. A lisztet a tojással, négy deci langyos vízben feloldott sóval kidolgozzuk. Hozzádagasztunk kevés zsírt is. Amikor már teljesen sima a tészta, lisztezett gyúródeszkán is alaposan meggyúrjuk. Letakarjuk, és legalább 20 percig pihentetjük.

A megfőtt kakaspörköltből a húst kiszedjük, kicsontozzuk, és húsdarálón ledaráljuk. Egy merőkanálnyi szafttal elkeverjük, hogy ne legyen túl száraz a töltelék. Félretesszük, hogy teljesen kihűljön.

A megpihent tésztát sodrófával kicsit megnyújtjuk, és újabb tíz percig pihentetjük.

A pörköltszaftot a tejfölben elkevert liszttel behabarjuk.

A rétest lisztezett terítőn széthúzzuk. A szélét legombolyítjuk. Sertészsírt melegítünk, azzal locsoljuk a tésztát, felhajtjuk a széleit, töltelékkel kiadósan megszórjuk, és feltekerjük. Kizsírozott tepsibe tesszük, a tetejét is átkenjük olvasztott zsírral. Előmelegített sütőben megsütjük. Rézsútosan szeleteljük. Szafttal, és ízlés szerint tejföllel locsolva kínáljuk.


1077 Budapest, Király u. 93. • +36 1 352 9804 +36 30 709 9726 • info@falusiturizmus.hu