Makala

Makala

Hozzávalók: a lángoshoz: 1 kg liszt, másfél dl langyos tej, 1 teáskanál cukor, 5 dkg élesztő, 1 teáskanál só, 20 dkg rétesliszt, 1 tojás, a sütéshez étolaj. A makalához: 5 dkg sertészsír, 1 teáskanál zúzott fokhagyma, 1 teáskanál só, fél teáskanál őrölt bors, 1 teáskanál őrölt paprika, 2 púpos evőkanál liszt, 4 tojás.

A tejbe kevés cukrot szórunk, meglangyosítjuk, belemorzsoljuk az élesztőt, és félretesszük, amíg az élesztő megkel. Közben a finomlisztet tálba szórjuk, elkeverjük benne a sót, a réteslisztet, a tojást, és hozzáadjuk a felfuttatott élesztős tejet is. Apránként annyi langyos vizet dagasztunk hozzá, hogy ne túl lágy, rugalmas alapanyagunk legyen. Akkor jó, ha már az edény falától, és a kezünktől is elválik a tészta. Ekkor liszttel megszórjuk, letakarjuk, és legalább 15 percig kelesztjük.

Közben elkészítjük a fokhagyma szószt. A zsírt felolvasztjuk, a zúzott fokhagymát kicsit lepirítjuk benne, majd hozzákeverjük a lisztet, és azzal együtt világosra sütjük. A tűzről levéve őrölt paprikával fűszerezzük, apránként felöntjük fél liter vízzel, és takaréklángon sűrűsödésig főzzük. Közben ízlés szerint sót, őrölt borsot keverünk hozzá. A tojásokat egészben beleütjük, és darabosra keverve összefőzzük. Aki szereti, kolbászt is tehet bele, azzal még ízletesebb, tartalmasabb lesz.

A félig megkelt lángos tésztát gyúródeszkán kisodorjuk, majd fánkszaggatóval kiszúrjuk. Itt is pihentetjük 10-15 percet, utána kézzel széthúzkodjuk, és felhevített olajban, mindkét oldalán aranyló színűre sütjük. Lecsepegtetjük, ízlés szerint sózzuk, és a makala mellé tálaljuk.


1077 Budapest, Király u. 93. • +36 1 352 9804 +36 30 709 9726 • info@falusiturizmus.hu