Ragadáncsos tészta

Ragadáncsos tészta

Hozzávalók: 30 dkg liszt, 1 tojás, só, 20 dkg sajt, 50 dkg krumpli, 2 evőkanál étolaj, 10 dkg húsos szalonna.

A krumplit megtisztítjuk, felkockázzuk, és sós vízben puhára főzzük. A levet leöntjük róla, és megtörjük.

A sajtot lereszeljük.

A liszttel, tojással, csipetnyi sóval és kevés vízzel nem túl kemény tésztát gyúrunk. Lisztezett deszkán is alaposan átdolgozzuk, majd jó vékonyra kisodorjuk.

Félbehajtjuk, de csak azért, hogy egy csíkban megjelöljük a közepét, és az alsó részére, egymástól jó egy centis távolságra diónyi krumpli halmokat rakunk.

Ráborítjuk a felső részét, és a kupacok között jó alaposan lenyomkodjuk, nehogy főzés közben szétnyíljon a tészta. Derelyemetszővel csinos kis négyzetekre elvágjuk, majd lobogó forró, sós vízben kifőzzük a tésztát. Pár perc alatt elkészül. Ekkor leszűrjük, átöblítjük.

A szalonnát felcsíkozzuk, kisütjük, a pörcöket kiszedjük, és a visszamaradt zsiradékban lepirítjuk a tészta felét. A többit két evőkanál étolajban sütjük pirosra.

Mindkettőhöz bőségesen teszünk reszelt sajtot, amit ráolvasztunk. Amikor már nyúlóssá válik, akkor kiszedhetjük, hiszen erről kapta a ragadáncsos tészta nevet.

A zsírban pirított tésztát még megszórjuk szalonnapörccel, és mindegyikre tehetünk tálalás alkalmával is reszelt sajtot.


1077 Budapest, Király u. 93. • +36 1 352 9804 +36 30 709 9726 • info@falusiturizmus.hu