Tepertős béles

Tepertős béles

Hozzávalók: 80 dkg liszt, 5 dkg élesztő, 1 teáskanál cukor, 2 teáskanál só, 1 dl tej, másfél evőkanál zsír, 30 dkg tepertő, 1 tojás, 1 teáskanál őrölt feketebors

A meglangyosított tejbe cukrot szórunk, belemorzsoljuk az élesztőt, és megvárjuk, míg megkel.

Közben a lisztet tálba borítjuk, teáskanálnyi sót szórunk rá, beleborítjuk a felfutott élesztőt, majd annyi langyos vízzel dagasztjuk ki, hogy könnyű tésztát kapjunk. Zsírral is alaposan összedolgozzuk. Letakarjuk, és legalább fél órán át kelesztjük.

Közben a tepertőt egészen apróra felvágjuk.

A duplájára megszaporodott tésztát kétfelé vágjuk. Az egyiket lisztezett deszkán szép hosszúra kisodorjuk, olvasztott zsírral megkenjük, rászórjuk a tepertő felét, sóval és borssal fűszerezzük. Két rövidebb oldalát kicsit felhajtjuk, majd feltekerjük. Kizsírozott tepsibe helyezzük. A tészta másik felét ugyanígy készítjük el, csak bors nélkül.

Tepsiben kicsit még kelesztjük, majd felvert tojással lekenjük, és előmelegített sütőben megsütjük.

Kicsit hűlni hagyjuk, utána szépen lehet szeletelni.


1077 Budapest, Király u. 93. • +36 1 352 9804 +36 30 709 9726 • info@falusiturizmus.hu