Kevert kőtt

Kevert kőtt

Hozzávalók: 30 dkg liszt, másfél dl tej, 4 evőkanál cukor, 2,5 dkg élesztő, csipetnyi só, 3 tojás, a tepsi kikenéséhez sertészsír. A tetejére 15 dkg darált dió, 10 dkg cukor, egy kisebb üveg szilvalekvár.

A tejbe teszünk egy evőkanál cukrot, meglangyosítjuk, és belemorzsoljuk az élesztőt. Állni hagyjuk, hogy meginduljon az élesztő.

A lisztbe csipetnyi sót, 3 evőkanál cukrot, és 3 tojást teszünk. Összekeverjük, és a felfutott élesztős tejjel, fakanállal elkezdjük kikeverni a tésztát. Alaposan kidolgozzuk.

Egy kisebb tepsit kizsírozunk, vékonyan megszórjuk liszttel, és beleöntjük a tészta nagy részét. Elsimítjuk benne, és 15 percig, langyos helyen kelesztjük. Egy kevés tésztát hagyunk a tálban, ebből rácsokat fogunk készíteni.

A diót kikeverjük a cukorral.

A megpihent kevert kőtt tetejét átkenjük szilvalekvárral, és megszórjuk cukros dióval. A félretett tésztát kevés liszttel keményebbre keverjük, hogy rácsokat tudjunk készíteni belőle. Lisztezett deszkán sodrogatva alakítjuk ki a rudacskákat, és a sütemény tetejére helyezzük.

Előmelegített sütőben 15-20 perc alatt elkészül.

Rövid hűtés után lehet szeletelni, és fogyasztani. Mint minden kelt tészta, frissen a legfinomabb, de később is fogyasztható.


1077 Budapest, Király u. 93. • +36 1 352 9804 +36 30 709 9726 • info@falusiturizmus.hu