Képviselőfánk

Képviselőfánk

Hozzávalók: 2 dl víz, 20 dkg liszt, 20 dkg vaj, fél teáskanál só, 1 teáskanál cukor, 5 db tojás. A krémhez: 2 csomag vaníliás pudingpor, fél liter tej, 5 evőkanál cukor, 1 vaníliás cukor, 10 dkg vaj, 5 dl habtejszín. A tetejére porcukor, a tepsihez 1 fakanál zsír.

A vizet lábasba öntjük, megolvasztjuk benne a vajat kevés sóval és cukorral. Beleborítjuk a lisztet, és sűrűre főzzük. Amikor jól összeállt, kitesszük egy tálba, szétnyomkodjuk, hogy ne legyen forró, és egyenként eldolgozzuk benne a tojásokat.

Kizsírozott tepsibe nyomózsákkal, vagy két kanál segítségével dió nagyságú halmokat teszünk, egymástól öt centi távolságra, mert sütés közben meg fognak nőni a fánkocskák.

Fontos, hogy jól előmelegítsük a sütőt, itt legalább 25 percig úgy süssük, hogy közben tilos kinyitni az ajtót. Amikor már szép barna a tészta, akkor fakanállal kitámasztott ajtó mellett további tíz percig szárítjuk alacsony hőfokon.

Sütés közben elkészítjük a krémet. A pudingporokat, a cukrot, vaníliás cukrot a tejjel simára keverjük, és sűrűre főzzük. Hűlni hagyjuk, majd elkeverjük benne a puha vajat.

A kisült fánkok kalapját levágjuk, és mindegyik üregét megtöltjük vaníliás krémmel.

A tejszínt kemény habbá verjük, és ebből is teszünk a süteményekre.

A kalapokat visszahelyezzük, porcukorral megszórjuk, és már lehet is kínálni.


1077 Budapest, Király u. 93. • +36 1 352 9804 +36 30 709 9726 • info@falusiturizmus.hu