Saláta leves

Saláta leves

Hozzávalók: 2 fej saláta, fél dl étolaj, 4 evőkanál liszt, 1 gerezd fokhagyma, só, 1 teáskanál cukor, 2,5 dl tej, kevés ecet.

A salátákat alaposan megmossuk, és összetépjük kisebb darabokra. Az étolajat a leveses fazékban felforrósítjuk, és megpirítunk benne két evőkanál lisztet. A fokhagymát megtisztítjuk, kis darabokra vágjuk, és azt is a rántásba keverjük. Összesütjük, és apránként felöntjük egy liter vízzel. Felforraljuk, majd ízesítjük sóval és cukorral. A lecsepegtetett salátát ezután keverjük bele. Fél óráig főzzük a levest.

A maradék két evőkanál lisztet kevés vízzel csomómentesre keverjük, és felengedjük tejjel. Ezzel sűrítjük a saláta levest. A forró léből kiveszünk egy kisebb bögrényit, és ebbe öntünk ízlés szerint ecetet, mert ha közvetlenül beletesszük, összekaphatja a levest. Amikor jól elvegyítettük, az egészet a levesbe öntjük, összeforraljuk, és kész is a finom étel.


1077 Budapest, Király u. 93. • +36 1 352 9804 +36 30 709 9726 • info@falusiturizmus.hu