Tojáspörkölt haluskával

Hozzávalók: (5 főre) 4 fej vöröshagyma, 1 dl étolaj, só, 2 gerezd fokhagyma, 1 evőkanál darált paprikakrém, 2 evőkanál lecsó, 10 tojás, 1 teáskanálnyi őrölt feketebors.

A haluskához 1 kg liszt, 6 tojás, 1 teáskanálnyi só, 1 evőkanál olaj.

A vöröshagymákat megtisztítjuk, és lereszeljük. Olajban, vagy zsírban üvegesre megdinszteljük. Közben egy fazékban bő vizet forralunk, amibe 2 evőkanál sót is teszünk. Beletesszük a tojásokat, és keményre főzzük benne.

A párolt hagymába fokhagymát dobunk, majd amikor már elkészült, hozzákeverjük a darált paprikát, a lecsót (lehet konzerv, vagy ha ideje van, akkor paprika és paradicsom), majd felöntjük egy félliternyi hideg vízzel. Fedő alatt megfőzzük. Ízlés szerint sóval, és őrölt borssal ízesítjük.

A keményre főtt tojásokat hideg vízben kicsit lehűtjük, majd megtisztítjuk. Mindegyiket 8 felé vágjuk, és óvatosan a pörköltbe tesszük. Tíz perc alatt összefőzzük. Közben keverni nem szabad, nehogy a tojások szétessenek, csak rázogatjuk a lábost.

A haluskához a lisztet a tojásokkal, teáskanálnyi sóval, és hideg vízzel kikeverjük. Kicsit puhább állagú legyen, mint a nokedli tészta. Egy adag haluska-masszát tányérba teszünk, és ebből kanállal szaggatjuk a lobogó forró vízbe. Amikor kifőtt, hideg vízben átöblítjük, csöppnyi étolajjal összekeverjük, és a tojáspörkölt mellé kínáljuk.


1077 Budapest, Király u. 93. • +36 1 352 9804 +36 30 709 9726 • info@falusiturizmus.hu