Palócgulyás laskával

Hozzávalók: (6 főre) 50 dkg sertéscomb, 50 dkg zöldbab, 50 dkg burgonya, 2 vöröshagyma, 2,5 dl tejföl, 2 evőkanál liszt, 1 dl tej, 50 dkg leveszöldség: sárgarépa, petrezselyem, 3 babérlevél, 3 gerezd fokhagyma, kis csokor petrezselyemzöld, 1 csapott evőkanál só, 3 evőkanál zsír, 1 teáskanál őrölt paprika, 1 teáskanál feketebors. A laskához: (kb. 40 db) 2 kg krumpli, 80 dkg liszt, 1 evőkanál só, a kenéshez kacsazsír, vagy szilvalekvár.

A zöldségféléket megtisztítjuk, a vöröshagymát, leveszöldségeket, burgonyát kockákra vágjuk. A petrezselyemzöldet felaprítjuk.

A zsírt a hagymával lepirítjuk. Közben a húst is felkockázzuk. A megpárolódott hagymára rátesszük az őrölt paprikát, felöntjük egy deci vízzel, majd beleborítjuk a combot. Evőkanálnyi sóval, teáskanálnyi őrölt borssal, három babérlevéllel, zúzott fokhagymával fűszerezve fedő alatt addig főzzük, míg puhább lesz a hús. Idő közben, ha szükséges, az elfőtt levet pótolgatjuk.

Fél óra múlva beleborítjuk a zöldségeket és vízzel felengedve félpuhára főzzük. Ekkor kerülhet hozzá a vágott zöldbab újabb egy liter víz kíséretében. Utoljára adjuk hozzá a krumplit, és annyi vizet, hogy megfelelő sűrűségű levesünk legyen.

A tejfölből liszttel és tejjel habarást készítünk, ezzel sűrítjük a palócgulyást.

Laskát kínálunk hozzá. A krumplit megtisztítjuk, felkockázzuk, és enyhén sós vízben megfőzzük. Leszűrjük, áttörjük, és hűlni hagyjuk. Egy evőkanál sót és annyi lisztet adunk hozzá, hogy gyúrható tésztát kapjunk. Alaposan összedolgozzuk, gyúrótáblán is átforgatjuk. Hosszú rúddá alakítjuk, ebből gombócnyi darabokat vágunk. Sodrófával palacsintányi nagyságúra elsodorjuk, és kicsit állni hagyjuk. Ezután masinán, platnin, vagy palacsintasütőben mindkét oldalukon szép barnás színűre megsütjük.

Ízlés szerint megkenhetjük kacsazsírral, de szilvalekvárral is nagyon finom.


1077 Budapest, Király u. 93. • +36 1 352 9804 +36 30 709 9726 • info@falusiturizmus.hu