Halas rétes

Hozzávalók: 2 vöröshagyma, 10 dkg vaj, 5 db színes paprika, 2 paradicsom, 1 kg harcsafilé, 1 evőkanál őrölt paprika, ízlés szerint só, 1 kávéskanál őrölt fehérbors, bazsalikom, és kakukkfű, 1 dl fehérbor. A rétestésztához: 1 kg liszt, 6 dl tej, 3 teáskanál cukor, 2 csomag porélesztő, 1 kávéskanál só, 2 tojás, 3 evőkanál tejföl, 1 dl étolaj. A locsoláshoz: 3 evőkanál tejföl, egy tojás, 1 dl étolaj. A kapros mártáshoz: 7 dkg vaj, 1 vöröshagyma, 2 evőkanál liszt, egy nagy csokor kapor, 2 dl tejföl, a hal főzőleve, ízlés szerint só, kevés cukor és citromlé.

Elsőként a rétes töltelékét készítjük el, ami egy lecsó alap. A hagymát megtisztítjuk, és apróra vágjuk. A paprikákat kicsumázzuk, és a paradicsommal együtt felkockázzuk. A paradicsomokat előtte óvatosan meghámozzuk, hogy ne maradjon az ételben a héja. A harcsafilét is kockákra vágjuk.

A hagymát a vajban megpároljuk, belekeverjük a paprikát-paradicsomot. Amikor már sűrűsödik, öntünk hozzá bort, és összerottyantjuk. Ebbe a zöldséges lébe borítjuk bele a haldarabkákat. Pár perc alatt átforgatjuk, majd a tűzről félrehúzva fűszerezzük sóval, őrölt paprikával, fehérborssal, bazsalikommal, és kakukkfűvel. Tésztaszűrőbe borítjuk, a levét egy tálba csurgatjuk. Erre még szükségünk lesz a kapormártás készítésénél.

Elkészítjük a tésztát. Három deci tejet meglangyosítunk, 2 teáskanál cukrot, 2 evőkanál lisztet, és a porélesztőt beleszórjuk, majd félretesszük pihenni, hogy megkeljen.

A megmaradt lisztet nagyobb tálba szitáljuk. Fészket készítünk a közepébe, ebbe teszünk kávéskanálnyi sót, teáskanálnyi cukrot, két tojást, és beleborítjuk a felfutott élesztős kovászt. Elkezdjük összegyúrni, közben apránként csurgatunk még annyi langyos tejet hozzá, amennyi szükséges. Munka közben hozzádagasztunk három evőkanál tejfölt, és amikor már szép sima állagú a tésztánk, akkor az étolajat is eldolgozzuk benne. Két kisebb tálat kiolajozunk, és ebbe szétválasztunk két cipót. Legalább fél óráig pihentetjük.

Közben a tejfölben egy tojást elkeverünk.

Az abroszunkat megszórjuk liszttel, ráborítjuk az első adag tésztát, tetejét átkenjük étolajjal, és téglalap alakúra széthúzzuk. Étolajjal megspricceljük, elhintjük rajta a halas lecsónk felét úgy, hogy a tészta közepéig legyen csak töltelék. Erre tejfölös tojást, és még egy kevés étolajat locsolunk, majd a töltelékes felétől indulva, az abrosz segítségével felhajtjuk a rétest. Kiolajozott tepsibe helyezzük, oldalát és tetejét is átkenjük étolajjal, majd kemencébe, vagy sütőbe toljuk, és megsütjük.

A másik cipót ugyanígy készítjük el.

Amíg a rétesek sülnek, elkészítjük a kapormártást. A felolvasztott vajban megpároljuk a nagyon apróra vágott vöröshagymát, megszórjuk liszttel, a finomra szelt kapor felével, és kicsit átsütjük. Felöntjük a félretett halas főzőlével, és összeforraljuk. Tejföllel, vagy tejszínnel behabarjuk, majd ízlés szerint sóval, cukorral, és citromlével felfőzzük. Amennyiben szükségesnek tartjuk, akkor összeturmixolhatjuk, hogy még selymesebb legyen a mártás, és csak a legvégén keverjük hozzá a kapor másik felét.

A kisült halas réteseket kivesszük a tepsiből, letakarjuk, és kicsit hűlni hagyjuk, csak utána szeleteljük. Kapormártással tálaljuk.


1077 Budapest, Király u. 93. • +36 1 352 9804 +36 30 709 9726 • info@falusiturizmus.hu